Telekkönyv, 1902 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1902 / 3. szám - A kisbirtok hitele

szakközeget nevel, — s erősen előtérbe kezd lépni a külön be­tetszerkesztési gyakorlati szakvizsga követelményének hiánya miatt érezhető hatás. Fokozottabb mértékben áll ez még az 1892. évi XXIX. törvényczikk végrehajtásánál, ahol a gyakorlathiány még inkább érezhető és látható az eredményen. Ezeknek igazsága, előtt a kevés kivétel mellett sem a sértett önérzet, sem az elfogult felfogás el nem zárkózbatik. mert élő bizonyítékként áll előttünk a valóság. A gyakorlati kivitel másik nehézsége, hogy a törvény a követelményeknek és viszonyoknak meg nem felelő szük hatá­rok közé szorította a bírói jogkört és több kezelési fölösleges sallang állja útját a gyorsabb keresztülvitelnek. íme egy-egy példa. Mi okolja meg például azt, hogy a közös legelők, erdők s egyéb közös birtokoknak a birói ut mellőzésé­vel 30—40 év előtt történt felosztása esetén a birói hitelesítés­hez a m. kir. földmivelésügyi miniszter engedélye szükséges '? (1894. évi XII. t.-cz. 12. §.) Volt eset rá; hogy a földmivelésügyi miniszter az engedélyt megtagadta ? S ha volt, — lesz olyan közbirtokosság vagy úrbéres birtokosság, amely a közösséget a természetben ennek következtében visszaállítja ? Soha. Vagy miért kell a hitelesítést ily esetben is a birtokbiró­ság kiküldöttének végezni, s miért, kell a birtokosságot a térké­pek beszerzésével és a földkönyvek kiállításával sok száz korona költségbe verni ott, hol a tényleges felosztott állapotot a katasz­teri térkép már feltünteti? (1890. évi 20,326. I. M. R. 48. §.) Vagy minek a kézhez vétel vagy nem vétel miatt jogkövetkezmén nőkkel nem járó évi 100 ezerre tehető értesítés kibocsátása ? (Betétszerk. Utasítás 140. %') Ugyanazon okokból a tagosításnál, sőt a katasz­teri felvételnél is helye volna a külön értesítésnek, s ha ott mellőzhető, miért ne lehetne azt mellőzni a betétszerkesztésnél ? A harmadik nehézség a tulajdonjoghoz való jogczim igazo­lásának és a régi fenn nem álló terhek törlésének nehézségei. Az 1886. évi XXIX. t.-cz. 16. 17. és 18. §§-ai értelmében a külön díjéit kiállított helyhatósági bizonyítványok helyett az elöljáró­ság a betétszerkesztő bizottság részéről felvett jegyzőkönyvnek hitelesítéséhez aláírásával hozzájárulhatna, s így a jegyzőkönyv adatait nem kellene ismételni egy bizonyítvány alakú mellék­letben. A régi fenn nem álló terhek peren kívüli törlésének könnyű módját már sokszor sürgették. — de ezideig még mindig nél­külözzük, sőt az annyi rendelettel szabályozott kincstári teher törlése is még mindig nehézkes és a fele a tkönyvi betétekbe is átmegy a múlt század emlékéül. Ezek csak főbb vonásokban vázolt nehézségei és akadá­lyai a különben ideális tömörségű telekkönyvi törvények gyakor­lati gyors végrehajtásának s ezzel a telekkönyv rendezésének. Ha tehát a kisbirtok hitelének föllenditése és megerősítése

Next

/
Oldalképek
Tartalom