Telekkönyv, 1898 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1898 / 7-8. szám

105 Az 1876. évi XXXVI. t.-cz, 18. §-ának azon rendelkezéséből, hogy a jelzálog-intézet igazgatóságának kötelessége gondoskodni arról, hogy a jelzálogilag biztosított kölcsönköve­teléseknek különös jogi természete telekkönyvi feljegyzés által biztosittassék, továbbá abból, hogy a záloglevelek biztosítására külön alap is rendeltetett és a jelzálogintézetek igazgató^ ságai a 32. §-ban meghatározott súlyos következmények terhe alatt arra kötelez­tettek, hogy a zálogleveleket abban az arányban, amelyben a jelzálogilag biztosi­tott követelések mennyisége akár a kölcsön visszafizetése folytán, akár más okbból csök­kent, a forgalomból visszavonják, valamint abból is, hogy a törvény nem tartalmaz semmi olyan rendelkezést, amely a jelzálogilag bizositott kölcsönkövetelésekre nézve a jelzáloginté­zet rendelkezési jogát megszorítaná, vagy pedig a záloglevelek tulajdonosainak a kölcsön­ügyletnek lebonyolítását illetőleg közvetlen beavatkozási jogot biztosítana, azt kell következ­tetni, hogy a jelzálogintézetek kölcsönköveteléseik felett azok különös jogi minősége mellett is szabadon rendelkezhetnek, a zálogjogok egészben vagy részben való kitörlését megenged­hetik és a zálogjog átruházása tekintetében is saját hatáskörükben érvényes jogügyelete­ket köthetnek és hogy a jelzálogilag- biztositott kölcsönköveteléseknek a törvény 17. §-ában meghatározott különös jogi természete a záloglevelek tulajdonosainak érdekében csak arra nézve nyújt biy.tositékot, hogy azokra a követelésekre esődeljáráson kivül harmadik szemé­lyek addig nem szerezhetnek jogot, amig azok mint a zálogleveleket kibocsátó jelzálogintéze­tet cselekvőleg illető követelések l'ennállauak s mint ilyenek tényleg a hitelező intézet által kibocsátott és a forgalomból még vissza nem vont záloglevelek biztosításra szolgálnak. A szolnoki kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság : A kérelem elutasittatik és ezen elutasító végzés a nagy-kürüi 238. számú telekjegyzőkönyv C. lapján feljegyeztetni elren­deltetik. Indokok: 1. a nagy-kürüi 238. sz. tjkvben a 0795/892. számú végzés folytán C. 111. sorszám alatt az „erdélyrészi magyar jelzálog hitelbank részvénytársaság" javára 252,000 korona és jár. erejéig bekebelezett zálogjogra az engedmény a 2028/897. számú végzés kö­vetkeztében B. 120. sorszám alatt az engedményes „magyar takarékpénztárak központi jel­zálogbankja" mint részvénytársaság javára folyamodók 2028/897. sz. kérvényéhez képest sza­bályszerűen lévén bekebelezve és a C. 112. 1. sz. alatti, az engedményezett kölcsönkövete­lés jogi természetére vonatkozó följegyzés joghatálya a 3322/897. sz. végzés folytán folya­modók ugyanezen számú kérvénye értelmében az engedményes magyar takarókpénztárak köz­ponti jelzálogbankja, mint részvénytársaság javára ugyaucsak szabályszerűen lévén kiter­jesztésképeu följegyezve, az érintett jogok törlésének és ezzel kapcsolatban ugyanezen jo­goknak ugyanezen okirat alapján minden közelebbi indoklás nélkül leendő bejegyzésének telekkönyvi szempontból helye nincs ; 2. mert még azon esetben is, hogy ha folyamodók kérelmének a C. 120. és 127. s. sz. alatti jogok törlése tekintetében hely adatnék is, azoknak a kérvényhez csatolt közjegy­zői okirathoz fűzött engedményi okirat alapján való újbóli bejegyzése különben sem volna elrendelhető, miután ez alapkövetelés jogi természetére vonatkozó C. 112. s. sz. alatti föl­jegyzés értelmében ezen követelésre — a csőd folytán való értékesítés esetét kivéve — har­madik személyek jogokat egyáltalán nem szerezhetnek, ez utóbbi indokból a C. 112. s. sz. alatti jogi természet följegyzésének törlése sem rendelhető el. A budapesti kir. ítélőtábla : A kir. ítélőtábla a kir. törvényszék, mint telekkönyvi ha­tóság végzését megváltoztatja és elrendeli, hogy : 1. a nagykürüi 238. sz. tjkvbea az 1893. évi okt. 9. napján a 0795. tk. számú végzés következtében 252,000 korona záloglevelekben adott kölcsöntőke és járulékaiból álló követe­lés erejéig az erdélyrészi magyar jelzálog hitelbank részvénytársaság javára C. 111. s. sz. alatt zálogjogilag bekebelezett követelésére vonatkozólag C. 112. s. sz. a. fel­jegyzett az a jogi minőség meghatározás, hogy ez a jelzálogilag biztositott kölcsönkövete­lés az erdélyrészi magyar jelzálog hitelbank részvénytársaság által kibocsájott záloglevelek összeségének biztositékául szolgál, arra végrehajtás nem intézhető és arra vonatkozólag, a csőd folytán való értékesítés esetét kivéve, harmadik személyek jogokat nem szerezhetnek, töröltessék ; 2. továbbá, hogy az 1897. évi ápril hó 24-ik napján a 3322. tk. számú végzés folytán C. 127. s. sz. alatt foganatosított az a feljegyzés, mely szerint a C. 112. s. sz. alatt fogana­tosított jogi természet meghatározás a C. 120. alatti bejegyzés szerint bekebelezett zálogjogátru-

Next

/
Oldalképek
Tartalom