Társadalomtudomány, 1944 (24. évfolyam, 1-3. szám)

1944 / 1-3. szám - Külföldi magyarok. Társadalom-lélektani kísérlet

98 DOBOSSY LÁSZLÓ Az idegen, ki államukban letelepszik, boldogulhat kedve szerint, ha tud, gazdagodhat, emelkedhet, hírt és rangot szereznec, a francia, a spanyol, az olasz társadalom azonban zárva marad előtte, s ha befogadják, megkülönböztetett bánásmódban részesítik, idegennek tekintik. A két világháború közt kétségkívül pompás soruk volt Franciaországban a bevándorlóknak, ám csak anyagilag : mindent elérhettek, mi érdekeiket csiklandotta, társadalmilag azonban «sales météques» maradtak. A nemzeti egyéniség ösztönös ellenállása sehol nem volt oly mélyből fogant, mint az egyenlőség klasszikus honában. Nem törvény gátolta a beolvadást, hanem a nemzet latin szelleme. Azonkívül pedig ellenállt — és nagy mértékben — a nyelv is. Amikor a Felvidéken éltünk, azt tapasztaltam, hogy a cseh meg a szlovák beszédet néhány évi szorgos munka eredményeként szépen el lehetett sajátítani, legalábbis azt a nyelvi réteget, melyben rendszeresen mozgott valaki, pl. a katonaságnál, vagy iskolában vagy gyártelepen. Tudok magyar fiúkról, kik szlovák iskolákban tanítottak, vagy kik szlovák templomokban prédikáltak s,a munkájuk, nyelvi szempontból kifogástalan volt. — A francia nyelv makacsabban viselkedik. Idegenek negyvenötven évi tartózkodás után sem sajátítják el teljesen a kiejtés árnyalatait. Anyanyelvüket elfeledik lassan, a beszéd zenei eleme azonban tartósabb, mint a nyelv tartalmi anyaga.1 S nemcsak a kiejtésről van szó, a szellemről is. A francia társalgás finomságai sokáig — bizonyára örökre — rejtve maradnak az idegenből érkezők számára ; az «esprit» szövedékeibe nem hatolhatnak be ezek ; s nem is lehet az «esprit» szövedékeibe kívülről behatolni. Vannak barátaim, kik itt végezték tanulmányaikat, itt érettségiztek és itt szereztek orvosi oklevelet, francia rendelőjük van, a feleségük is francia, ők maguk azonban menthetetlenül magyarok még mindig, 1 Még a második nemzedék tagjainak egyébként tökéletes francia beszédét is beárnyalja az idegenes akcentus. Ilyen jellemző jelenetnek lehettem egyszer tanuja : Fiatal magyarok lökdösődtek egy tolongásban s persze franciául fecsegtek egymással - hallásom hibátlannak érezte beszédüket; egy francia úr azonban, ki megelégelte már nyomásaikat, rájuk szólt, mondván : «tudom, hogy ti csintalankodtok, jóideje figyellek benneteket, megismerlek kiejtéstekrőb.