Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 4-5. szám - Hort Dezső: Jellem és társadalom. Szociálkarakterológia. Budapest: Pannonia, 1943 [könyvismertetés]

KÖNYVISMERTETÉSEK 535 az első probléma, amit a Páris-környéki békeszerződéseknek meg kellett volna oldaniok, hogy a többi kérdések szinte önmaguktól megoldódjanak. Sajnos, a békekonferencián ez nem sikerült, s a későbbi törekvések is mind hiábavalónak bizonyultak. Legalább is ezt bizonyítja a lengyel-litván (1920), olasz-görög (Corfu, 1923), görög-bolgár (1925), boliviai-paraguayi (Gran Chaco, 1928—35), kínai-japán (1931,1937—), német-osztrák (1938), olasz-albán (1939). német-csehszlovák (1939), német-lengyel (1939) és orosz-finn (1940) konfliktus története. Komoly jogi szervezet nélkül a gazdasági szankciók, abban az egy esetben, amikor tényleg sor került az alkalmazásukra, elkésetteknek és részlegeseknek, következéskép teljesen hatástalanoknak bizonyultak (279). S a kollektív, vagyis nemzetközileg megszervezett biztonság hiánya az oka a leszerelés tragédiájának is. Pedig leszerelés nélkül nincs általános béke, mert a nemzetközi bíróságok ítéletei, mégha valóban létre is jönnek, nem hajthatók végre állig fölfegyverzett államokkal szemben. A végrehajtónak a nemzetközi életben is a bíró és nem a fél mögött a helye. Leszerelésről viszont csak akkor lehet szó, ha a nemzetközi rend már valamilyen jogi szervezet útján biztosítva van, különben nem várható el józanul egy államtól sem, hogy önvédelmének egyetlen eszközét a rend nélküli, vagyis anarchikus társadalomban : a fegyvert kezéből kiadja. Sajnálatos circulus ez, amiből a két hatalmas nyugati birodalom : Franciaország és Németország valóban nem is tudott kiszabadulni : kollektív biztonság nélkül nincs leszerelés, viszont leszerelés nélkül nincs kollektív biztonság. Melyiket valósítsuk meg előbb? Ki tegye meg az első lépést? Ehhez kölcsönös bizalom kellett volna, ami nem volt. Az első lépés ismét elmaradt. S jött az ősember megoldása : a háború. A leszerelési konferencia (1932) hosszas előkészítésének, különböző szakaszainak, reményeinek és agonizálásának alapos, színes s a politikai és lélektani hátteret is feltáró ismertetése (335. s köv. 11.) egyébként a munka egyik legérdekesebb szakasza. Ezután márcsak egy vissza- és előretekintés (472. s köv. 11.) következik. Visszanézve az elmúlt 20 évre, a szerző a főhibát abban látja, hogy a kollektív biztonságot nem sikerült megszervezni, mégpedig azért nem, mert éppen a leghatalmasabb államok, rövidlátó politikával, vonakodtak a minden komoly nemzetközi szervezettel szükségképen együtt járó nemzetközi kötelezettségvállalástól. Eredmény : végül mégis kénytelenek voltak kivenni részüket a nemzetközi sorsközösségből, csakhogy szervezetlenül,