Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 4-5. szám - Hort Dezső: Jellem és társadalom. Szociálkarakterológia. Budapest: Pannonia, 1943 [könyvismertetés]

534 KÖNYVISMERTETÉSEK nélküle nincs rend, nincs kultúra, nincs béke. Ez hamarosan kiderült a békeszerződések megkötése után. S amit a konferencián a Magas Szerződő Felek elmulasztottak, azt húsz esztendő diplomáciai küzdelme igyekezett pótolni. Az elindulás kezdő lendületét megadta az, hogy a békekonferencia megteremtette a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróságot. Ennek a bíróságnak a megalkotása a szerző szerint (154) a legkonstruktívabb lépés volt a béke keresése terén a világháború óta. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a háborúk csak úgy küszöbölhetők ki, ha a nemzetközi viták elintézésére valami értelmesebb és igazságosabb utat találunk. Erre pedig egy független és magasszínvonalú bíróság a nemzetközi életben épúgy legalkalmasabb, mint az államon belül. A bíróság megalkotása azonban nem elég ; annak hatáskört is kell adni. A békekonferencia ott követte el a hibát, hogy az állami szuverénitás dogmájának áhítatos tiszteletétől áthatva, a bíróságnak csak fakultatív hatáskört adott : igénybevehették az államok, de erre elvileg nem voltak kötelezve. A két háború közt eltelt húsz esztendő béketörekvéseit tulajdonkép az jellemzi, hogy ezt a hibát, ezt a hézagot a nemzetközi jogban mind szűkebb térre igyekeztek korlátozni. A szerző részletesen ismerteti a genfi jegyzőkönyvnek (1924), a locarnói szerződéseknek (1925), a generális aktának (1928) s a Briand— Kellogg-paktumnak (1928) a jelentőségét ebben a küzdelemben. Ezek részint arra törekedtek, hogy a bíróság hatáskörét, legalább bizonyos körben, kötelezővé tegyék, részint pedig egyéb szervek és eljárások megalkotásával igyekeztek a béke megszervezését elősegíteni. Sőt a szerző nemcsak az így fokozatosan létrejövő intézményeket, hanem gyakorlati működésüket és a rajtuk keresztül ható szervezőerő dinamikáját is igyekszik bemutatni. Főleg két, a maguk idejében nagy port fölvert jogesetet elemez behatóan : az Aaland, szigetek tárgyában lezajlott svéd-finn (1921) és a jelen háborút előkészítő erőátcsoportosulásokban olyan végzetes szerepet játszó olasz-abesszín vitát (1935—36). Az előbbi békés elintézése sikerült, az utóbbié nem. Miért? Mert hiába van meg az eszköz, ha nincs meg a békeakarat, mondja a szerző (176). Mert kisállamokkal szemben könnyebb mozgásba hozni egy esetleg kezdetlegesebb szervezetet is, mint egy nagyhatalommal szemben a valamivel fejlettebbet — tehetjük hozzá. Mert hiába működik a legbonyolultabb jogi apparátus is, ha hiányzik mögüle a társadalom szervezett ereje. Ezzel a közelmúlt békekeresésének legnagyobb akadályához : a kollektív biztonság hiányához értünk. Tulaj donképen ez