Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 4-5. szám - Hort Dezső: Jellem és társadalom. Szociálkarakterológia. Budapest: Pannonia, 1943 [könyvismertetés]

KÖNYVISMERTETÉSEK Tulaj donképen nem is «személyes kölcsönösség)) volt ez, hanem bizonyos foglalatosságok (beleértve a velükjáró életformákat) megbízható kölcsönössége. A sokat hangoztatott «teljes odaadás» csak a vállalt feladatok legjobb emberi szakmabeli készség szerint való teljesítésére vonatkozott. (A német jogtörténeti irodalomban újabban H. Mitteis finoman elemzi ezt a kérdést.) Hiszen már igen korán több ura is lehetett egy vazallusnak! Mindegyikhez bizonyos feladatok, foglalatosságok oldaláról kapcsolódik élete. Elejétől természetes, hogy a fiú örökölje apjától a hűbér viszonyt, mert hiszen ő nevelődik bele az illető feladatokba, — de csak akkor örökli, ha megvan a készsége, képzettsége e feladatokra. Urat is, vazallust is lehet változtatni, ha a feladatok «szakszerű» kölcsönössége sértetlen marad. Nem a hűbérbirtok a fontos a hűbériség eredeti korában, hanem a birtoknak s népének igazgatása, és ezáltal a hűbérbirtokos szakszerű teljesítményeinek biztosítása. De honnan, miből emelkedik ki ez a szilárd, intézményes és kétségtelenül objektív, pillanatnyi érzelmet-érdeket felülmúló hűbéries tagozódás? A szerző szemmelláthatólag a felső rétegek számára jogrendszerré is kidolgozódott «hűbériség» hatása alatt áll, szeretné, ha ez intellektualizált szabályozódásból vezethetné le az alsóbb rétegek «hűbéries» társadalomalakulását is. De maga is elismeri, bár csak elejtett szavakkal, hogy a felső, úri-lovagi hűbérviszony csak az alsó széles társadalomalakulásnak jogi-politikai kivirágzása. Igen erősen hangsúlyozza, hogy már eredetileg is minden professzionálisan kvalifikált feladatkör «fief»-nek számítódott, falusi elöljáróké, lovászoké, kovácsoké s mindenfajta kézművesé is. Tehát nem a hűbériség kései elfajulása az ilyesfajta hűbér, hanem épp ellenkezőleg, a lovagi hűbér csak később sajátította ki magának, tette «úrivá» a hűbériséget. Sajnos, a szerző nem foglalkozik behatóan a kézművesség tagozódásával, holott már vannak tanulmányok, amelyek nyomon követik az egyes mesterségeknek igen bonyolult, üzleti érdekeknél sokkal mélyebb, társadalmiasabb egymáshoz viszonyulását, tapasztalati közelségben való összebújásukat, a hosszas képzésen alapuló megbízható kölcsönösségüket — s a mindebből kibontakozó szerves, társadalmias, szakszerű haladást. Itt a szerző a modern átlagelképzelések rabjának mutatkozik, az európai városiasság, polgárság kialakulásában az üzlet, a pénz, a táguló piac, a szabad szövetkezés szociális forradalmát látja. Csak mellékesen emlegeti mégis, hogy az eredeti nyugati várostípus mégis csak az agrártársadalomból lassan kiemelkedő alakulás, és nem az elvi demokrácián és politikai autonómián, hanem az