Társadalomtudomány, 1943 (23. évfolyam, 1-5. szám)

1943 / 1-2. szám - Céhrendszer és hivatásrendiség

CÉHRENDSZER ÉS HIVATÁSRENDISÉG. Korunk nagy társadalmi átalakulásában fokozódó erővel és mind nagyobb sikerrel nyomul az előtérbe a hivatásrendiség, a társadalomnak hivatások, foglalkozási csoportok szerint való szerveződése. Ennek az új hivatásrendi szervezetnek elméleti alapvetése és elvi körvonalai még csak most vannak kialakulóban. Támpontokért, megfelelő analógiáért sokan az élet mesteréhez, a történelemhez fordulnak, olykor figyelmen kívül hagyva bizonyos hasonlóságok mellett a lényeges különbségeket. így különösen gyakori az új hivatásrendiségnek a középkori céhrendszerrel való összehasonlítása, amit egyesek szinte az azonosításig visznek és korunk hivatásrendi társadalmát egyszerűen a régi, letűnt céhrendszer felújításának gondolják. A középkori céhek élete minden esetre sok tanulságos és épületes mozzanatot tartalmaz a mai kor gyermeke számára is. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a céhrendszer gyenge oldalairól, valamint arról sem, hogy a céhek életét a középkor speciális és már visszahozhatatlanul letűnt viszonyai tették eredeti formájukban lehetővé. A középkori ember világszemlélete távol esett az individualizmustól, de azért nem alakult a középkor társadalma homogén kollektív tömeggé sem. Az egyének hivatásuk szerinti rendekbe tömörülve iparkodtak leélni a maguk egyéni életét. Csak e rendeken belül és általuk képzelték el és várták egyéni boldogulásukat, érvényesülésüket is. Rendjük sikerét, dicsőségét egyéni sikerüknek, dicsőségüknek is tekintették, a rendet ért szégyen vagy sérelem pedig a rend minden tagját egyénileg is érintette. Aki nem juthatott be valamely rendbe vagy onnan, mint méltatlant kiközösítették, bármily egyéni kiválóságok mellett sem igen volt képes boldogulni, élete küzdelmes vergődéssé vált. Viszont a rend minden egyes tagja élvezte rendjének méltóságát, kiváltságait; boldogulásának feltételeit a rend egye-