Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)
1941 / 2. szám - A társadalom egészségének büntetőjogi védelme
200 ZEHERY LAJOS ban. Adott életviszonyaink között a gümökór és a nemi betegség feltétlenül ezek közé az ártalmak közé tartozik s ugyancsak ide lehet sorolni az alkohol és az egyéb úgynevezett kábítószerek «élvezés»-ének szervezeti ártalmait is. A közegészség veszélyeztetésének a büntetőjogi védelem szempontjából végzett elemzését tehát azzal a megállapítással zárom le, hogy a közegészség büntetőjogi védelmének hatékonysága szempontjából szükség van a gümökór és a nemi betegség átszármaztatásának veszélyét magukban rejlő cselekmények büntetésére s szükség van olyan jogszabályokra is, amelyek az alkohol- és az egyéb úgynevezett kábítószerek «élvezésé»-vel járó súlyos szervezeti ártalmak bekövetkezésének veszélyét magukban rejtő cselekményekre állapítanak meg büntetést. VII. Vessünk egy összefoglaló tekintetet a tételes jogrendszerre abból a szempontból, hogy a büntetőjog szabályai mennyiben felelnek meg az eddigi fejtegetésekben megállapított követelményeknek. i. A közegészségre veszélyt jelentő típus-cselekmények közül az elsőnek körébe végnak a Btk. 314. §-nak és a 315. § második tételének rendelkezései. Ezek szerint : közegészség elleni vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal és az 1928 : X. törvénycikk (II. Bn.) rendelkezései értelmében pénzbüntetéssel büntetendő az, «aki a közfogyasztás tárgyait képező s elárusításra vagy szétosztásra rendelt élelmicikkek közé az egészségre ártalmas anyagot kever vagy kevertet* ; továbbá, «aki az ekként meghamisított vagy életveszélyes élelmicikkeket elárusítás vagy szétosztás céljából boltjában vagy más áruhelyen vagy raktáron tartja». Közegészség elleni bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedhető fegyházzal s a II. Bn. értelmében pénzbüntetéssel büntetendő : aki «életveszélyes, vagy az egészségre ártalmas anyaggal kevert valamely élelmicikket — ennek veszélyes vagy ártalmas tulajdonságát elhallgatva — elárusít, áruba bocsát vagy szétoszt)); az utóbb említett cselekmény büntetése tíz évtől tizenöt évig terjedhető fegyház, ha a cselekményből valakinek súlyos testi sértése vagy halála következett be. Büntetőjogunk eme rendelkezései alapján megállapíthatjuk azt, hogy az univerzalizmus elve ebben a szabályban kifejezésre jut mind a közösség egészségének védelmére irányuló vonat-