Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 5. szám - Széchenyi nemzetiségpolitikája

FIGYEL/) 551 a magyar államot, és ugyanezeknek a lelki feltételeknek korszerű biztosításával alapozta meg Széchenyi István az Üj-Magyarországot. Hirdette, hogy «csak úgy remélünk reánk és utódainkra nézve üdvöt, ha szellemi alapon nyugszik jelenünk, ha szellemi alapon emelkedik anyagi kiképzésünk és nem fordítva*.1 Szent István valóban apostoli buzgalmát csak akkor érthetjük meg, ha feltételezzük róla annak az igazságnak ösztönös megértését és egyben intuitív meglátását is, hogy a hún-avar-sors elkerülése végett kellett a magyarságnak sürgősen olyan közösségi életre áttérnie, amellyel beilleszkedhetett az akkori Európa életrendjébe és amelynek belső értelmét akkor is, ma is az ember evilági végső rendeltetése adta, illetői g adja meg. Ennek a gondolatnak következetes, s ezért időnkint szigorú érvényesítésével lett ő az első, akit az uralkodók közül szentté avatott az Egyház, azaz követendő példaképül oltárra emelt. Ezért szent ez a korona is, amely az Istenre alapított és az embert rendeltetésének betöltésére késztető királyságát, a magyar államot jelképezi. Ez a szentistváni gondolat eredeti jelentése szerint tehát valójában eszményi magyar nemzetpolitikát jelent, s ezért bizonyult —• a köztudat szerint — a legbölcsebb nemzetiségpolitikának is. A nemzetiségpolitika ugyanis mindig csak függvénye a nemzetpolitikának még ott is, ahol államalkotó és államfenntartó nemzet, kisebbségeket meghagyó és befogadó államnép eredetileg tulaj donképen nem is volt, amint azt a különböző országokból kivándorolt vagy kitelepített lakosok által alkotott tengerentúli államok példája mutatja. A rendi államszervezetek felbomlásával az egyes országokban azok, akik az állami főhatalmat kezükben tartották, maguk keresték az útját és módját annak, hogyan kapcsolhatnák be közvetlenül a nép egyre szélesebb rétegeit az állam életébe ; mert belátták, hogy csak így tarthatják meg az állam életterét, csak így biztosíthatják az állami lét feltételeit, csak a társadalmilag összetartó és nemzeti öntudattól áthatott néppel tarthatjék fent az államot. Magyar nemzeti szempontból csaknem végzetesnek bizonyult, hogy a magyarság lélekszáma akkor, amikor a nemzetiséget azonosítani kezdték az anyanyelvvel, s a történelmi államok helyét nemzeti államok törekedtek elfoglalni, éppen a XVIII. század elején, ijesztően lecsökkent, s ennek arányát, a nemzetiségek számához képest, a beözönlő idegenek, valamint a gyakran magyarellenes célzattal irányított telepítések még kedvezőtlenebbé tették. 1 L. : Kelet Népe, 5. L