Társadalomtudomány, 1941 (21. évfolyam, 1-5. szám)

1941 / 4. szám - A hegyközi palócok

436 FIGYELŐ betyárcsárdák düledező falai ma már részvétlenül maradnak el az út szélén az utas mellett és nem beszélhetnek arról, hogy olykor bizony az is megesett, hogy a zsivány és pandúr szerepet cserélt. A rimavölgyi részeken már messzebbre nyúlik vissza az emlékezés. A nép táj történeti hagyományai még a honfoglalás korából ismernek egy Gedő, vagy Gede nevű hadnagyot, aki várat szerzett magának és hatalmaskodott a vidéken. Az előadásokból azonban kibuggyan a mesélő fantázia és sokszor összekever időt, helyet és személyeket. Mindenesetre a táj ezen része már beleesett a felvidéki ércbányák védelmére rendelt várak övezetébe s így sorsa csaknem egy volt amazokéval. Török és cseh hordák dúlták évszázadokon át, de a magyar viszálykodás sem volt ismeretlen a kincsekért folytatott küzdelemben. Basók, Bebekek, Széchyek nevét tartotta fenn a hagyomány és viselt dolgaik még ma is szórakoztatják a kukoricafosztások és fonók fiatalságát. A mostoha történeti mult valahogyan öntudatosabbá, magabízóbbá tette a rimavölgyi falvakat, mint amilyennek mátraalji testvéreiket megismerhettük. Míg a mátraalji mesékben politikai magatartást, értékelést szinte sehol sem találunk, addig a rimavölgyi mesékben már megjelenik «az igazságos Mátyás, ki a népet becsülni tanította a nemeseket». A dúlások szűnésével bizonyára megritkultak a rémmesék és a trubadurvilág foglalkoztatja a nép fantáziáját. A várkastélyokhoz legendás szerelmek fűződnek és a mesélő saját értelmezésében adja vissza a történelmi magvát az eseményeknek. De mennél közelebb jövünk az időben, annál inkább halkul az emlékek ereje és a mesélést is felváltja a mindennapi gond. Előre veti árnyékát a megszállás próbatétele és a nép visszahúzódik, ha nem is a hegyekbe, mint a régmúlt időkben, hanem házaiba, istállóiba, hogy megvárja, amíg elmúlik a veszély. Ez az időszak is szült hősöket és mártírokat, kiknek az eljövendő korok mesélése állít majd emlékeket. A hegyközi palóc táj gazdasága a jószágtartó kultúrszak végéig szépen fejlődött, mert az ősök a települési környezet helyes megválasztásával a megélhetés bőséges feltételeit biztosították. A nagy népszaporodás következtében azonban az ország összes tájai között talán a palócság volt az első, mely az idők megnehezült járását volt kénytelen tapasztalni. Eleinte csak az akkori nagy marhavészekre, állatár-csökkenésekre gondolt és várta az idők jobbrafordulását. De ez nem következett be, csak a szükség lett nagyobb. Talán ebben az időben szokta meg a palócság azt a rendkívül igénytelen táplálkozási módot, mely falvaikban még ma is