Társadalomtudomány, 1939 (19. évfolyam, 1-5. szám)

1939 / 1-3. szám - Néperő, nemzeterő, államerő

NÉPERŐ. XEMZETERŐ, ÁLLAMERO 37 Ez azonban csak a veszélyeztetettség bizonyos mértékig érvényes és azt jelenti, hogy a három erö között sajátos, szünetnélküli, belső kiegyenlítődés és kölcsönös segítség-nyújtás folyik. — Ha az állami erö csökken vagy veszélyeztetve van, vagy ha ösztönösen az az érzés válik úrrá, hogy az állam szuverénitása nem teljes, akkor a szellemi és erkölcsi erőnek kell a kisebb értéküségü érzéseket pótolni a szellem szabad kifejtésével és nagyobb életességével. S valóban ha a szervező erő valamely feladat megoldására állandóan idegen erot vesz igénybe, vagy hosszabb időn keresztül legalább is, ügy a nemzeti erő mindig teljes energiával igyekszik e tény káros hatásait, amelyeket nem is lát talán, csak <<megérez>> — teljes energiával kiegyenlíteni. Ez a helyzet egy számszerűleg kis nép, helyesebben kis hatalom életében gyakran adódhat, de amíg nemzet, amíg ereje van, hogy nemzet maradjon, az ezirányú küzdelmet soha fel nem adja. Itt válik érthetővé az is, hogy miért kívánta valamennyi nemzetnevelonk, hogy a nemzet csak saját erejére támaszkodjék, — azonban igazi önerőre, mert vannak annak olyan megnyilvánulási formái, amelyek a látszatot értékesebbnek tüntetik fel, mint az értékes erőt.1 A szuverenitás érezhető, nagyobb mértékű korlátozásával kapcsolatban a nemzeti közösséggel szemben az irányító rétegnek, a vezető államférfiaknak következő feladata merül fel. Mint legfőbb államtitok őrzendő, hogy az államerő öncélú kifejtése akadályokba ütközik, idegen hatalom irányítását kénytelen elfogadni. Az egész erörendszer ugyanis egy eszményi célközpont kisugárzása következtében válik életessé és ennek a központi eszménynek vélt megaláztatása (ennek feltételezésére sajátos hajlam él a közösség féltő gondosságában) az egész erőrendszer szétzüllésének kezdetét jelentheti. Nehéz volna azt állítani, hogy ez «csak» az állami szuverenitás, még az sem elég, ha azt tételezzük fel, hogy a nemzeti öncélúság, amiről itt szó van. Arra mutat ez a lelki tény is, hogy magának a kialakult nemzetnek, mint értékes létnek átélése, elválaszthatatlanul össze van kapcsolva az örök értékkel. Az az ember, aki egyszer is engedelmeskedett úgy, hogy megsérült benne az az erkölcsi princi1 V. ö. Réz M. i. m. I7I 1.