Társadalomtudomány, 1939 (19. évfolyam, 1-5. szám)

1939 / 1-3. szám - Néperő, nemzeterő, államerő

NÉPERŐ, XEMZETERŐ, ÁLLAMERŐ tés hiányosságait, az mindig «erős», «erősebb», mint a feladat, érzi az erők jobb kifejtésének lehetőségét és egyben kötelességét is. A közönyös nem vesz tudomást erről a feladatról sem, lelki abszentizmussal él egy olyan «társadalomban», amelynek zajló erői nem érintik. Továbbá : mert érzéseink szerint nem fejtettük ki a nemzeti közösségben rejlő képességeket és energiákat, azok értékének, jelentőségének félreismerése is jelentkezett, túlbecsülve a maximálisan lehetséges erőkifejtés határait. A reális politika előfeltétele, hogy időről-időre kipróbáljuk amit tudunk, amire képesek vagyunk, — itt nyitva marad természetesen az a kérdés, hogy vájjon a békében végzett teljes erőkifejtés milyen mértékben fokozódhatik háború idején. Annak megállapításához, hogy a nemzeti közösség tagjaiban él saját erejének élménye, fűzzük hozzá : az élet lehetetlenné válik, ha állandóvá lesz az az érzés, hogy «van erősebb» : nem szükséges Hobbesnél keresni igazolásért segítséget — a magyar nemzet nem érezte magát soha, mint nemzet legyőzöttnek. Valahányszor háborút vesztett, nem erősebb nemzet győzte le, hanem «külső» és «külsőleges» hatalom, szerszám a végzet markában, fenyített meg vétkei miatt egy-egy bűnös nemzedéket. S a magyar ember ereje, hogy nem zavarja lelki életét az «erősebb»-től való félelem. A maga gyengeségét és védtelenségét nem szükségképeinek érző embert, aki a mulasztások okait és okozóit nyomozza indulatosan, nyüván nem fogja annak fogalmi elemzése megnyugtatni, hogy mi a nemzet és mi a nép ? Arra kell választ adnunk, hogy az, amit «erő»-nek, a nép, az állam erejének érez, lényegében mi és müyen tényezők eredője, hogyan függenek egymással össze, miképen befolyásolják egymás működését? S az ú. n. korszerű reformok is új megvilágítást kapnak az említett kérdések vizsgálatával. Programmunk e tanulmány keretében bizonyos törvényszerűségekre való rámutatás lesz. A rámutatás külön tudományos feladatnak tekinthető. A figyelem előterébe az egészet állítja, mert mint utaltunk rá, a cselekvésben élő ember hajlandó csak részeket látni, s feltárja az alkotó tényezők összefüggését és egymásrautaltságát. Mindezt azonban nem a régmultat idézve Társadalomtudom íny. 2