Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)

1937 / 1-2. szám - A társadalom vezetői. (A vezető-kategóriák kérdése.)

^4 DÉKÁNY ISTVÁN csillan benne, hátha neki a — török népet kell kivezetnie a romlásból. Utazásaiból hazajőve, fellép az országgyűlésen. A többi ismeretes. Dessewffy éleshangú kritikája nemcsak külföldiességet emleget, hanem a «szakszerű» kritika hiányát . . . Gyökeres félreértés ez. Mintha Széchenyi ügyvivő vezetőként egy-két reformot akart volna lebonyolítani. Ellenkezőleg, Széchenyi tipikusan küldetéses, missziós vezér, aki Új-magyar Élet zászlóját bontogatta ki, új életfeladatokat új életfelfogásban rajzolt elénk. Kossuth már szűkebb igényű : inkább csak egy új, független, alkotmányos államforma bábája, tehát főleg állampolitikai vezető, csak mellékvágányon tér rá új életforma követelményeire. Példánk bizonyára élesebb fénysávba helyezi, hogy minő más a vezető igénye s rákészülődése feladatokra aszerint, hogy alacsonyabb, vagy magasabb vezető-síkon jár, illetve erre gravitál, továbbá minő más a vezetőváró közönség is igényének fokozatára, mintegy felkínált fórumára nézve. Vezetői igény szempontjából Mussolini nem kívánt túlmenni állama szempontján. «A fasizmus nem export cikk.» Mussolini étatista, de ép azért, mert új államerőket hoz felszínre, biztos érzékkel felismerte, hogy új állam-éthoszt is kell akarnia. Nem az egyetemes emberi lelket formálja, tehát inkább a politikai művész kategóriájába, mint a missziós típusba tartozik. Mindamellett bizonyos irányú «új államéthosz» mást, pl. új gazdasági éthoszt is von maga után — ez is összefüggésben van az állammal —, majd a néperőt kívánja ápolni. így szinte akaratlanul átsiklik tevékenysége egy szélesebb lélekformáló, missziós síkra. Hogy mennyire más a missziós vezér és a politikai művész, jól a renaissance kora mutatja meg,1 nálunk Mátyás, aki éli a renaissance-életet anélkül, hogy új, alkotó állam-éthosz után sóvárogna. Politikai művész, aki hidegen számítgat, kombinálja az erőket, lehetőségeket, tehát «reálpolitikus». Csaknem mindent elér, amit akkor elérhet. Ezzel szemben a missziós véna célja érzületi magvetés. A lélek-plasztika elhanyagolása miatt a politikai művész bizonyos érzületi ürt hagy maga mögött. A közönség maga is nem egy1 L. A. v. Martin, Kultursoziologie der Renaissance c. remek összképét, Handwörterbuch d. Soziologie (1931). 495—510. lk.