Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)

1937 / 1-2. szám - Egy telem Padasjokiban

IOO FIGYELŐ inkább azért csináltam, hogy ezen a módon közelebbről megismerjem az ő táplálkozásukat. Ezek a játékos míveletek alkalmat adtak a finn konyhaeszközök, a munkarend, a szavak, szokások megismerésére. Általában iparkodtam, amit tudtam, magam csinálni, hogy így eltanuljam az ő módszereiket, életrendjüket. így együtt pepecselvén s tereferélvén, szó került Magyarországra, a magyarokra, nyelvünkre, irodalmunkra, dalainkra is. Az öregasszony semmit sem tudott rólunk, pláne a nyelvrokonságról, de a gazda, meg a felesége már igen. Szótáramból böngészték a rokon szavakat. Azután daloltam nekik minden este óraszám, néhány dalt rövidesen viszont is hallottam az ő ajkukról, munka közben. Pontosan tudták, ki Sibelius, ismerték sok dalszerzeményét. Itthon meglepne, ha Budapesttől négyszáz kilométerre, egy magányos tanyán, szegény parasztok úgy beszélnének Bartók Béláról, mint ezek a padasjokibeli parasztok Sibeliusról. Könyv nélkül tudtak rengeteg Eino Leino, Ottó Manninen, Koskenniemi verset, sőt tovább megyek. A karácsonyi könyvpiacon jelent meg Kaarlo Sarkkia fiatal költő versfüzete, ők már ismerték a költőt, sőt olvasták a róla szóló kritikákat is. Pedig minden értéke mellett is Sarkkia művészete és munkássága messze elmarad egy Erdélyi József, egy Illyés Gyula munkássága mögött s a tetejébe elvont filozófiai költészet is. Házigazdám, amikor feleségének a «csudálatos holmit* hozta, magának is vett valamit. Egy könyvet, Urho Karhumáki olimpiai díjat nyert regényét, az Avo veten-t. Este beleülve hintaszékébe s rágyújtva egy erős «Saimaa»-cigarettára, nagy érdeklődéssel olvasta. Kérdéseimre kiderült, hogy gyakran vesz könyvet s fent, az emeleten, ahol most nem használják a szobákat, egész kis könyvtára van. Megnéztem ezt a könyvtárat. Mintegy százhatvan-százhetven kötet jó könyvet találtam ott, polcokon szépen elrendezve. Dosztojevszkij, Tolsztoj, Turgényev, Lyermontov, Csehov, művein kívül képviselve volt Maupasszant, Flaubert, Zola, Galsworthy, Lagerlöf, Strindberg s egész sereg más elsőrangú szerző mellett a finn irodalom minden remeke, egészen a legújabb időkig. Eino Leino mellett ott volt már nemcsak Mannien s Koskenniemi, nemcsak Talvio és Sillanpáá, hanem Toivo Pekkanen, a fiatal prózaíró néhány remeke is. És, természetesen, a Kalevala egyik régi kiadása is, a nagyszerű tudós, Artturi Kannisto előszavával, olcsó, népszerű formában. (Ezt a Kalevalát, amelyből esténként együtt olvasgattunk s énekeltünk az ősi dallamra, emlékül nekemadták.) A magyar irodalomból ismerték Jókait, Mikszáthot, Petőfit, egykét elbeszélését, közöttük nekem egy, a nyáron megjelent novellámat is. Jár ebbe a «szegény» parasztházba az Uusi Suomi című nagy konzervatív napilap, az Eeva című illusztrált, revűszerű női folyóirat, — ez afféle modern Űj Idők — s a Suomen Kuvalheti című ugyancsak revűszerű folyóirat, mely a világ mindenféle eseményéről s a finn irodalom-