Társadalomtudomány, 1937 (17. évfolyam, 1-5. szám)

1937 / 1-2. szám - Egy telem Padasjokiban

FIGYELŐ IOI ról közöl cikkeket és képeket. A Pellervo című magasnivójú néplapról majdnem megfeledkeztem. Mikor a posta megérkezik, megindul a lapok, folyóiratok csereberéje a szomszédos tanyák között. És esténként, amikor két-három-öt kilométer körzetből beállítanak a látogatók s letelepednek a kávéjuk mellé, órákon át feszegetik, mit olvastak, mi a véleményük. * * * A házigazdám bátyjának van egy tizenkétéves fia. Egy alkalommal az apja büszkén dicsekszik vele, milyen kitűnő tanuló. — Xo és mi akar lenni? — kérdem. — Még nem tudja. Talán egyetemre megy, talán katonaiskolába. Mind a kettőhöz van kedve. Később Helsinkiben megismerkedtem egy vezérkari századossal. A nagyműveltségű, németül, franciául és oroszul beszélő tiszt betekintést nyújtott nekem a finn tisztikar nevelésébe és a legénységgel való kapcsolatába. Az, amit az egyszerű paraszt mondott, hogy tudniillik a fia talán katonaiskolába megy, cseppet sem volt túlzás. — Az elkövetkező háborút csak a legdemokratikusabb hadsereg nyerheti meg, — mondta a százados. — Az a hadsereg, amelynek tisztikara nem külön kaszt, hanem egy hús és vér a legénységgel, a néppel. A közlegénynek éreznie kell, hogy a tisztje, aki parancsol neki, aki felelős érte, testvére neki. A tisztikar nagyrésze és az utánpótlás túlnyomórészben a parasztság soraiból kerül ki, még pedig igen gyakran a legszegényebb parasztság soraiból. S a csapatnál mi szorosan együtt élünk a legénységgel, gyakorlatokon együtt lakunk vele, ugyanazt esszük, amit ő. — Várható ellenfeleink közé tartoznak közvetlen szomszédaink, az oroszok, — folytatta. — Ezért nagy figyelemmel kísérjük azokat a rendszabálvokat, amelyeket ők a hadseregszervezésben alkalmaznak. Ma már ott tartanak, hogy tisztikarukból a legénységgel szemben egészen különálló kiváltságos osztályt szerveztek. Ezzel a vörös hadsereget lényegesen meggyengítették. — A finn tisztek szabadon nősülhetnek? — kérdem. — Xincs például kauciókényszer? — Minden korlátozás beleavatkozás lenne a legszentebb magánügybe, — feleli. — Mi azt vehetjük feleségül, akit akarunk, akár egy villamos kalauznőt, vagy cselédet is, ha úgy tetszik. Az a feltétlen tisztelet, amellvel mindenkinek a magánügyeitől távoltartjuk magunkat s amit tapasztalhatott mindenütt, a tisztikarnál fokozottan érvényesül. Kaució pedig, természetesen nincs. Mindenki meg tud élni a fizetéséből. Nálunk olyan erős a társadalmi morál, hogy abba mindenki önként beleilleszkedik s tiszteletben tartja. így nem kerül rá a sor, hogy holmi fölösleges nyegleségből, léhaságból, vagy gőgből, hogy többet mutasson, mint a mi, adósságokba keverje magát és szégyent hozzon a tiszti-