Társadalomtudomány, 1936 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1936 / 1-3. szám - Krízis és katarzis

12 HAMVAS BÉLA ember kénytelen valamit megtartani. És ez a valami a lerombolás eredményébe vetett hit. A nihilista magatartás egészen ritka esetben <<gonosz», vagy «elvetemült.» A leggyakrabban csupán radikális és sohasem az értelmetlen rombolásvágy mozgatja, hanem az a titkos érzület, hogy ennek a rombolásnak teremtő attitűdje van. A nihilista mögött a romboláson túl kezdődő új világba vetett hit áll. Erről a nihilista nem tud, de nihilizmusához ez adja az erőt. Sőt a nihilizmus : a világ nem ér semmit — az élet nem ér semmit — az államnak nincs értelme — a közösségnek ugyanannyi — a kultúra üres semmiség : mindez őszintén és teljesen csak akkor érthető és vihető végig, ha ez a túlnanba vetett hit abszolút intakt. A lemondás, a szaggatottság, a megvetés, az undor, az emberi viszonylatoktól való elszakadás, elzárkózás, tiltakozás, a világ és élet semmibevevése, ami éppen a nihilizmus, semminemű érték el nem ismerése, szkepszis és cinizmus, magány, a kor iránt tanúsított irtózat, — mindez lényegében csak akkor igaz, ha az ember az utolsó cseppig telítődik vele, ha tényleg nem hisz semmiben, nem tart komolynak semmit és nem tartja érdemesnek, hogy tettet, vagy szót vesztegessen arra, amit egészen reménytelennek tart. De a nihilizmus végső magatartása, határhelyzet és már utal arra is, ami túl van rajta. Ebből nem következik az, hogy, aki nihilista, annak el kell érkeznie oda, ami a nihilizmuson túl van ; ami ebből következik, az, hogyha valaki teljesen végigéli, elérkezik a katarzishoz. 6. Az egész dráma lefolyásában nem lehetne nagyobb hibát elkövetni, mint azt hinni, hogy szándékos, előre elhatározott és tudatos. Ellenkezőleg : minden lépést, ahogy egy pszichológus mondja : «a legnehezebb, az egész embert alapjában megrázó kényszer élménye előz meg és kísér». A drámai fejlődés kivétel nélkül minden esetben a dráma szereplőjének leghatározottabb akarata és tiltakozása ellen történik. Az embert valami magával rántja, néha előre űzi. A krízis-magatartás alapvető tulajdonsága, hogy soha sem részleges, körülhatárolható, csak a környezetre, vagy csak a belső helyzetre vonatkozó, hanem mindig az egészre, a lényegre, a metafizikai központra vonatkozik. Az ember, amikor az időbe lépett, vállalta az összes feladatokat : kri-