Társadalomtudomány, 1936 (16. évfolyam, 1-5. szám)

1936 / 1-3. szám - Krízis és katarzis

KRÍZIS ÉS KATARZIS 13 tikát, szembenállást, helyeslést, értékelést, elhelyezkedést, minden következményével. Mihelyt egy feladatot nem old meg, azonnal kényszerhelyzetbe kerül : vagy újra nekiindul és megoldja és akkor továbbfejlődhet, vagy helyesebb, ha az ember azt mondja, hogy «érhet», vagy kilép az időből és akkor hátatfordít (lótoszevő), vagy kívülről próbálkozik (outsider), vagy lemarad (korszerűtlen), — de minden esetben elveszti az időt, vagyis exisztenciátlanná válik, mert a történet tovább megy, az idő halad, — ahogy Rilke mondja : «auch wenn wir nicht wollen, Gott reift». Ha életének lényegét meg akarja tartani, tovább kell küzdenie : lázadnia, végül el kell érkeznie a nihilizmusig, a teljes tagadáshoz. A nihilista szituáció az utolsó szabad helyzet, a «szabadgondolkodás», az egyéni megoldási kísérlet végső magatartása. Innen csak egyetlenegy út vezet tovább, mindegyik között a legnehezebb : a katarzis. A katarzis egyrészt a nihilzmusból, másrészt a kibontakozásból érhető meg. Két erő dolgozik benne : a végső kétségbeesés vad elszántsága és a már otthonát megtaláló nyugodt önbizalma. Az egyik oldalon a megkövesedett közöny mindazzal szemben, ami történik és történni fog, teljes vágytalanság és nemtörődömség : a nihilistának mindegy; hogy mi következik, a tényeket hidegen és megvetően veszi tudomásul; de ugyanakkor a nihilista gúnyos és keserű, feldúlt és ugrásrakész, van benne valami haláltmegvető vakmerőség, annyira megkérgesedett, hogy semmire sincs tekintettel, — mindent elvesztett. A másik oldalon pedig a megkezdődő feloldottság, a sóvárgott új-ízű, új-fényű világ, ami egész küzdelmében ösztönzője volt, — ennek érzi már vonzó voltát, új és nagyszerű bizalom, kedv, nyíltság, öröm, amely a helyzetet, minél nehezebb az, annál csábítóbbnak tartja, a vitális erők teljes erővel újra fellobbannak s mintha nyomukban csak most kezdene a világ először a maga nagyszerűségében feltárulni. Mindkét tényező odahat, hogy az ember félelemtelen legyen, abban az értelemben, ahogy Nietzsche használja («Wir Furchtlosen») és Turennet idézi, amikor ütközet előtt azt mondja : «Tu trembles? Tu tremblerais bien davantage, si tu savais, oú je te méne — reszketsz? Hogy reszketnél akkor, ha tudnád, hová viszlek!» Mi a félelmetlenség? — ha az ember félelem nélkül viszi magát félelmetes helyzetekbe. Az ember félel-