Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

42 LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS désmenetéből levont történeti fejtegetéseinket, melyekben összefoglalni igyekeztünk a liberalizmus történeti jelentőségét s egyben hibáit és hiányait is feleletként az első kérdésre. A második és harmadik kérdésre együttes választ adunk, amennyiben föntebb már megállapítottuk, hogy a liberálizmus kinövéseit és hiányait a nemzeti érzés egységesítő ereje van hivatva orvosolni, melynek külső, látható szervezete az állam, mint valamennyi társadalmi réteg politikai, gazdasági, kulturális stb. törekvéseinek és munkájának hatalmi eredője. Tehát nem egy pártnak, egy felekezetnek, egy osztálynak kizárólagos akaratát megtestesítő állam, hanem az az állam, melyben kellő tárgyilagossággal s a nemzet javára teljesített szolgálatának, munkájának súlya és értéke szerint képviselve van minden társadalmi tényező : párt, osztály, felekezet. Ebből a szempontból a polgári állam nyújtja ma a legtöbb biztosítékot, mely vezetőinek műveltségével, mérsékletével, a hagyományokhoz való ragaszkodásával legtöbbet tehet a nemzeti jövő kiépítésére. Azok a kísérletek ellenben, melyekkel a szocializmus, kommunizmus képviselői próbálták boldogítani az emberiséget, eddig nem sok reménnyel kecsegtetnek. A szocializmusnak egyetlen, de igazi érdeme az a küzdelme, melyet a munkásság sorsának, helyzetének javítása érdekében folytatott. De viszont más oldalról azért, hogy a munkabérek, a munkaidő, munkáslakás, — biztosítás stb. ügye sok vonatkozásban még ma sem nyugszik kielégítő alapokon, a kapitalizmus mellett kevés kivétellel a munkásvezérek is felelősök, akik saját hatalmi céljaik érdekében gyakran léptek fel túlzott követelésekkel s ezzel nemcsak a békés, zavartalan termelést és fogyasztást zavarták meg, hanem megakadályozták a munkásságnak a nemzeti életbe való bevonását is. Még kevésbbé alkalmas e feladat elvégzésére a szocializmus végső következtetéseit is megvalósítani kívánó kommunizmus, mely ahol eddig a munkástömegek vállain a hatalom birtokába jutott, ott a tőke és a magántulajdon kisajátításával (a vezető társadalmi rétegek kiirtásáról nem is szólunk) és maguknak a munkásoknak elnyomásával a cári uraloménál is súlyosabb lelki és testi zsarnokságot teremtett, melynek alkotásai, csodásnak mondott gyárai és egyéb intézményei a fáraók gúláihoz hasonló rabszolgamunkával jöttek létre és nem a munkások életszínvonalának, életformáinak fölemelésével. Hogy az állam mit tehet és mit nem, meddig mehet és hol kell megállania a tömegek javát célzó intézkedéseiben, arra nézve értékes útmutatást adnak azok a gazdag tapasztalatok, melyeket az orosz bolsevizmus könyörtelen, Istent és embert nem ismerő rendszabályaival és szédületesnek tetsző tervgazdasági célkitűzéseivel; a Mussolini fasizmusában megifjodott, rendi korporációkba tömörített olasz nemzet új alapokra fektetett állami rendjével; a hitlerizmus a németség faji, nyelvi és műveltségi össze-