Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Liberalizmus és etatizmus. (A társadalomtudomány körkérdésére.)

LIBERALIZMUS ÉS ETATIZMUS 41 újkori abszolutizmus, mely az állandó hadsereg felállításával s az állami igazgatás kiépítésével egyidejűleg gondot fordít az alsóbb néprétegek sorsának javítására is. De kiélt erőivel és megkövesült életformáival ezt a munkát már nem képes sikerrel folytatni. Jön a politikai, a törvény előtti, a magánjogi egyenlőséget, a vallási, gazdasági, tanítási és tanulási szabadságot stb. hirdető liberálizmus, mely az egyén szabad érvényesülésével szárnyakat ad a tudományos, a technikai és gazdasági életnek is. Az egyénnek ez a korlátlan szabadsága azonban nagy veszedelmeket is hozott magával. A régi rendi különbségeket megszüntette ugyan, de helyükbe a kapitalizmusnak vagyonkülönbségen nyugvó osztálykülönbségét állította, mely a gazdaságilag erős és gyönge elemek : a gazdagok és a szegények között szinte áthidalhatlan ürt támasztott. Majd a tőke urai lépésről-lépésre birtokukba vették mindazon javakat, előnyöket, élvezeteket, melyeket a jelen állami és társadalmi élet nyújthat, sőt végül befolyásuk alá vonták a parlamenteken és kormányokon keresztül a bel- és külpolitika irányítását is, de a megfelelő felelősségérzet és kötelességeik felismerése nélkül. Röviden : a tőkegyűjtés öncéllá lett. Ez a körülmény azt mutatja, hogy a történeti fejlődés ismét fordulóponthoz ért, mert az egyéniség korlátlan érvényesítésére fölépített liberalizmus nem képes többé a maga-teremtette problémákat megoldani saját erejéből. így nem tudja biztosítani a termelés, a fogyasztás és a jövedelemelosztás méltányos rendjét, a szellemi és testi munkások tisztességes megélhetését (ide tartozik a főiskolát végzett ifjúság elhelyezkedése s a munkanélküliség megszüntetése is). Végül nem tudja a művelt áUamoknak két legnépesebb társadalmi rétegét : az ipari és mezőgazdasági munkásokat bevonni a nemzet gazdasági, közművelődési és politikai életébe, amint virágkorában bevonta a polgárságot és a parasztságot s felszabadította a jobbágyságot, amely cselekvésével tette nemzetivé a népet és népivé a nemzetet. E problémák megoldására most az individualizmus antitézise : a kollektív irány van hivatva. Ennek kell a nagy vagyonkülönbség által okozott tömegnyomort és következményeit jóvátennie s egyúttal fölemelnie a legalacsonyabb társadalmi rétegeket is, hogy részeseivé válhassanak a liberalizmus alatt elért közegészségügyi, tudományos stb. eredményeknek és vissza kell vinnie a munkásvezérek által túlzott igények hangoztatásával a nemzeti gondolattól elszakított munkástömegeket a nemzeti egységbe, amint eltűntek egykor a világpolgári ábrándok is. Ezzel a királyok személye körül megindult és lépésről-lépésre újabb társadalmi rétegekre kiterjeszkedő nemzeti élet a főnemesi, nemesi, (papi) rendek s a polgári és parasztosztályok után felölelné a munkásságot is, hogy a benne élő friss energiák új erőkkel, értékekkel és színekkel gazdagítsák az egész nemzetet. Itt végezzük is főleg Nyugat- és Középeurópa nemzeteinek fejlő-