Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Albrecht Ferenc dr.: Forrástanulmányok gróf Tisza István román nemzetiségi politikájához. Lugos (Husvét és Hoffer), 1933. III l. [könyvismertetés]

FOLYÓIRATOK SZEMLÉJE 133 a nemzeti szocialista kormányzat egyes konkrét intézkedései, amelyek sohasem holt ideákra, hanem mindig a német jellemre és a német faj erősítésére vannak tekintettel. Ez a célja például a Darré-féle mezőgazdasági öröklési törvénynek, amely abból a felismerésből indul ki, hogy az egészséges parasztosztály a nemzet életének alapja ; a parasztbirtok tehát nem lehet üzleti spekuláció tárgya, hanem mindig ugyanannak a családnak a kezén kell maradnia és nemzedékről-nemzedékre osztatlanul átöröklődnie. A faj erejének változatlan fenntartását célozza a német nemzeti munkafront megszervezése is, amelynek egyik legfőbb programmpontja az, hogy a munkás lelki és testi elsatnyulását megakadályozza és beillessze őt a német népközösségbe azáltal, hogy megismerteti vele a nemzeti kultúra kincseit. (V. ö. olasz Dopolavoro-intézmény.) A nemzeti szocialista államrend a polgárok számára a szabadság gondolatának új fogalmazását jelenti. A korlátlan individualizmusnak nincs helye a harmadik birodalomban ; az egyénnek el kell fogadnia maga körül bizonyos külső korlátokat, amelyek rendeltetése éppen az, hogy az igazi, belső szabadságot biztosítsák. A régi liberális korszakban a szabadság főleg a nemzet ellenségeinek vált hasznára, akiknek minden meg volt engedve és akik pl. az állandóan szabadnak lúresztelt sajtót a maguk érdekcsoportjaitól szolgai függésben tartották. Az új német újságíró nem a saját egyéni nézőpontjának mindenáron való érvényrejuttatására törekszik, hanem arra, hogy a közösség szempontjainak érvényesülését biztosítsa. Rosenberg reméli, hogy a nemzeti forradalom a képzőművészetben is új korszakot fog nyitni, amelynek legfőbb vonásai a grandiózus egyszerűség és a drámai jelleg lesznek. A filozófia és az esztétika is új csapásokra fognak térni, ha az új mestereket és kifejezési formákat ma még csak keresik is. Annyi bizonyos, hogy a művészetekben a szertelen expresszionizmusnak, a bölcseletben pedig egyrészt a mágiára való hajlamosságnak, másrészt az elvont logikai játékoknak a kora lejárt. Ennek a nagy belső átalakulásnak a végrehajtására a mai Németországnak feltétlenül külső békére van szüksége — végzi egyoldalúságában is igen tanulságos cikkét a szerző. A békének csak egy feltétele van : az, hogy ne nyúljanak a német nemzet becsületéhez és adják meg neki mindazokat a jogokat, amelyeket a többi népek élveznek. Carlo Sforza: Particularisme et universalisme du peuple italien. (Az olasz nép partikularizmusa és univerzalizmusa). A kissé rapszodikus modorban, de helyenkint szinte költői lendülettel megírt cikk az olasz politikai léleknek két — a szerző által legkiemelkedőbbnek ítélt — sajátosságát elemezi : egyfelől a városok nagy jelentőségét és az azokhoz fűződő lokálpatrióta szellemet, másfelől a szűkkeblű nacionalizmusok fölé való emelkedni tudást, a világbékére való törekvést. A régóta