Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - A PATRIMONIÁLIS KIRÁLYSÁG

A PATRIMONIÁLIS KIRÁLYSÁG 43 élet jelenségeinek pontosabb kidolgozását. Talán nem túlzás annak kijelentése, hogy éppen a patrimoniális kifejezéssel vált lehetővé az, hogy a XI—XII. sz.-i. magyar történelmet egységnek érezzék tudósaink és ennek olyan vonásait ismerjék fel és emeljék ki, amelyek különben nem lennének szembetűnőek. A király magánuradalmaira támaszkodó terménygazdálkodást, majd a regálegazdálkodás kiépítését a patrimoniális kifejezés használatával lehetett megrajzolni — e tekintetben elég utalnunk Hóman alapvető tanulmányaira, főleg a Károly Róbert gazdaságpolitikájáról írottra — s ugyanez a kifejezés még a településtörténeti folyamat megértését is megkönnyítette. A kifejezés tehát hasznos szolgálatot tett, noha helytelenül alkalmaztuk. Fontos segédeszköz volt, ma azonban már felesleges. A kifejezés ugyanis, nem beszélve arról, hogy helytelen, egyenesen használhatatlan, ha a kor gazdasági jelenségein kívül a társadalmiakat is meg akarjuk ismertetni s még kevésbbé válik be, ha a mai idealisztikus jellegű történet felfogásnak megfelelően a nemzeti élet lelki vonatkozásait is ábrázolni óhajtjuk. A patrimoniális királyság kategóriáját szociológiaüag érvényesíteni a magyar múlttal kapcsolatban Váczy Péter kísérelte meg 1927-ben megjelent értekezésében.1 Nem tudatosan ugyan, ez azonban semmit sem von le kezdeményező szerepének jelentőségéből. Mint az értekezésből kiderül, ismerte Below és Weber fejtegetéseit, de az nem tünt fel előtte, hogy a magyar szóhasználat nem felel meg az ő előadásuknak ; úgy látszik, annyira kétségtelennek érezte, hogy az, amit a XI—XII. sz.-i magyar történelem jelent, azonos a patrimonializmussal, a magyar szóhasználat annyira korlátozta látását, hogy a fejtegetések hatástalanok maradtak. Látva, hogy Weber továbbra is célravezetőnek tartja a patrimoniális kifejezést, eloszlottnak tekinti Below minden aggályát s tovább használja a patrimoniális szót. Ez a használat azonban most már eltér az eddigi gyakorlattól. Míg korábban a «patrimoniális királyság)) a források adataiból kibontakozó képnek az elnevezése volt csak, most, éppen fordítva, Váczy először megkonstruálja a patrimoniális állam jeUemző vonásait s azután kikeresi hozzá a társadalomtörténeti adatokat. Az értekezésből látszik, hogy azt nem célzatosan teszi ; inkább valami gyermekes örömmel, amely elfogja Below és Weber szép — sajnos, meg nem értett — fejtegetéseinek olvasásakor, amikor készen kap egy szociológiai vázat, amely köré csak a nagy szorgalommal összehozott okleveles adatokat kell csoportosítani. Természetesen a kép, amelyet üyen módszerrel rajzol meg, igen szép, de nélkülözi a valószínűséget, maga az eljárás pedig nem felel meg a történetírás legelemibb követelményeinek sem.2 1 Századok. 1927. 243. 2 Ugyanezt a tárgyat a kifogásolt módszertani hibák megismétlésével más szempontból újból feldolgozta Váczy «A szimbolikus államszemlélet kora Magyarországom) címmel (Minerva, 1932.), oly módon azonban, amely alkalmas lehet az u. n. szellemtörténet diszkreditálására.