Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 3-4. szám - Bary József emlékiratai: A tiszaeszlári bűnper. Budapest, 1933 [könyvismertetés]

336 KÖNYVISMERTETÉSEK batja : fekete hetei voltak, a magyar értékek vesztek, pusztultak. A külföld megüzente a kormánynak, hogy a magyar papírok olyan mélyre fognak szállni, mint amilyen mélyen áll a magyar igazságszolgáltatás. A friss erővel indult gazdasági élet hirtelen megbénult, a deficit halmozódott és a kormánynak csakugyan szembe kellett nézni a két kérdéssel : «Fiat justitia», vagy «Salus reipublicae». Az utóbbit választotta. Az utóbbit kellett választania, mert egy kis falusi cselédleány halálának megtorlása nem történhetett meg egy ország békessége és virágzása árán. Kimondatik tehát, hogy az eszlári zsidókat nem szabad elítélni. Hogyan folyt le, milyen eszközökkel és kísérőzenével a nagy per, amelyben a politikai érdek az igazságot, az illetéktelen tényezők az illetékeseket szorították háttérbe, ezt végigkísérni ritka érdekességü élmény egy szociológus számára. Az első állomás, szinte maga a megindulás : megfelelő közvélemény teremtése — tehát a sajtó munkája. Nos, ez semmi nehézségbe nem került. Mint mondottuk, a magyar sajtó abban az időben (és egészen a háború utáni időkig) szinte teljes egészében zsidó vezetés, vagy zsidó irányítás alatt állott. Ennek a sajtónak csak egy szemrebbenésnyi intés kellett : máris egységesen irányította a magyar közvéleményt. A módszer, amit használt : napról-napra ostobábbnál-ostobább vak híreket és hazugságokat közölt, amikkel gúny tárgyává tette az ügyben eljáró hivatalos hatóságokat ; komoly emberek szemében nevetségessé tette magát az ügyet ; a civilizáció, kultúra, nyugati felvilágosodottság meg nem szűnő emlegetésével, megszédítette az országnak azt az «europeer» rétegét, amely akkor valami különös bárgyúsággal minden német Schulmeisterben, angol vigécben, francia bonne-ban valami imádandó félistent látott. Ez a réteg krokodilus könnyeket sírt afölötti bánatában, hogy egy ilyen nevetséges babona, egy ilyen intelligens emberhez méltatlan, szégyenletes barbarizmus mennyit árt ennek a drága hazának s hogyan elfordítja tőlünk egy egész világ rokonszenvét ! Aztán jött a védelem megerősítése és a vád gyengítése. Félévvel a tiszadadai hulla elhantolása után felvetette a védelem, hogy azt a hullát mégegyszer fel kell ásatni, mégegy szakértői szemlének kell alávetni, de természetesen nem a tudatlan hatósági orvosok segítségével, hanem a védelem által, Pestről szállított orvosprofesszor megbízható szeme útján. Jól tudta a védelem — akkor ezt már a nagy pénzen megvásárolt Eötvös Károly vezette — hogy egy féléves hullába sok mindent bele lehet magyarázni, vagy legalább is olyan kétségeket lehet vele támasztani, ami a vád biztonságát megingathatja. Roppant ügyességgel összeveszítették az ügyészt a vizsgálóbíróval, a vizsgálóbírót felettes hatóságaival, fegyelmi vizsgálatokba hajtották a szereplő hivatalos személyeket. Csak vádak voltak, vizsgálat-kérések, amik örökké ott lebegtek a meggyötört tiszt-