Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1933 / 3-4. szám - Bary József emlékiratai: A tiszaeszlári bűnper. Budapest, 1933 [könyvismertetés]
KÖNYVISMERTETÉSEK 337 viselő feje felett, de semmi sem történt bennük mindaddig, amíg a per be nem fejeződött. Akkor azonban, persze felmentés, sőt dicséret, sőt előléptetés lett belőlük. Hiszen természetes, hogy minden ellenük emelt vád hamis volt ! A vád mesterségesen megbéníttatott, ezzel szemben a védelem felszabadult. Felszabadult — egészen a szabadosságig. Amit akart, azt megkapta, akár pozitív kívánság volt, akár negatív, azaz a vád gyengítése. Mikor a főtárgyalás összeült, megmutatkozott már nyilván a kormány szándéka : külön ügyészt küldött ki Szeiffert Ede budapesti főügyészhelyettes személyében. Székely Ferencre, a nyíregyházi ügyészre, akire hivatalból tartozott volna, a vádat nem bízhatta. Székely ügyész az egész ügyet kiválóan ismerte. Nem lehetett tehát rábízni a vádat, mert a kormány jól tudta, hogy az egyenes jeUemü, hajlíthatatlan Székely lelkiismerete és meggyőződése szerint közvádlói hivatását hűen és törvény szerint fogja teljesíteni, már pedig ebben a bűnperben a kormány intencióinak megfelelően olyan közvádló kellett, akinek működése a védelemmel egyetértve a vizsgálati eljárás kompromittálására és ezáltal a vádlottak felmentésére fog irányulni. Szeiffertben a kormány nem is csalódott. Amikor a főtárgyaláson — az elnök bevezető szavai után — a közvádat elő kellett terjesztenie, a magyar igazságszolgáltatás történetében páratlanul álló esemény következett be : A közvád képviseletére hivatott főügyészhelyettes a vádlottak mellett védőbeszédet mondott. A vádlottak helyett a vizsgálatot és a vizsgálóbírót vádolta meg azzal — ahogy Bary József elmondja — hogy «egy középkori babona bizonyítékait hajszolta lázas buzgósággal)) és a nyíregyházi törvényszéket támadta, amiért vádhatározatában rituális gyilkosság gyanúját fejezte ki. Nekirontott az Országos Egészségügyi Tanácsnak, amelynek felülvéleményét (indokkal el nem látott orákulumnak)) csúfolta. Elmondja Bary, hogy amikor Szeiffert beszélni kezdett, odakünn sötét felhők tornyosultak s csakhamar komor sötétség borult a tárgyalóteremre, amelynek homályából kísértetiesen vált ki a hosszú szakállú, bozontoshajú, pajeszos, kaftános zsidók serege. És mikor Szeiffert ügyész beszédét befejezte, csattogó villámok világították meg a tárgyalóterem ablakait és zúgó mennydörgés közben hangzottak fel Korniss elnök férfias szavai, aki így reflektált az ügyészi beszédre : «Arra nézve, hogy az előterjesztett vádnál leginkább mentőokok használtattak, amelyek a védelemhez tartoznának, semmi megjegyzésem nincs !» Nem, nem lehetett megjegyzése. Már tudta, mi készül itt : nem igazságkeresés, hanem a vádlottak minden körülmények között való felmentése — államérdekből. Ezzel az ügyészi vádbeszéddel, — amelyre különben az egész ország felhördült, amelyre még a filoszemitizmus mentsváraiban is meghökken-