Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - A mezőgazdasági telepítés kérdéseiről

A MEZŐGAZDASÁGI TELEPÍTÉS KÉRDÉSÉRŐL 5 embernek biztosítsunk kenyeret — nemcsak a mezőgazdaságban, hanem rajta keresztül egyéb termelési ágakban is. A telepítés mindenesetre elősegíti a mezőgazdasági munkanélküliség megszüntetését. Objektív szakemberek a mezőgazdasági munkanélküliek számát százezrekre becsülik. A mezőgazdasági keresők hasznossá tehető munkaidejének 24%-a a magyar földbirtok jelenlegi megoszlása és gazdálkodási rendszere mellett kihasználatlan, sőt a törpebirtokosok és napszámosok foglalkoztatása még ennél is rosszabb, csak 65-8%. Nyilván igaza van a kérdést vizsgáló jeles fiatal gazdaságstatisztikusnak abban is, hogy a magyar mezőgazdasági munkanélküliséget leginkább telepítés útján lehetne csökkenteni. A kisbirtok területének telepítés segítségével való növelése a népsűrűséget fokozná, a helyi fogyasztást élénkítené s így bizonyos mértékig módot nyújtana a belterjesebb gazdálkodásra. A ma túlnépes vidékek munkáskézfölöslege viszont elhúzódhatnék másfelé s otthon a munkanélküliség csökkennék. Az agrárszocialista mozgalmak megelőzését is szolgálná, ha a túlnépes területek lakosságát telepítés útján levezetnők. A birtokmegoszlás és a népességi viszonyok ellentétét súlyosbítja a népsűrűség és a népesség tömörülésének aránytalansága. A Dunántúl és az Északi Dombvidék az egész ország 93'4-es négyzetküométernyi sűrűségéhez képest ritkán lakott, míg az Alföld, bár egyes területei helyenkint szinte néptelenek, annál népesebb — még ha a fővárost figyelmen kívül is hagyjuk. A települési helyek számában is nagy az aránytalanság : 3417 községünk közül a Dunántúlra 2001, az északi vidékekre 683, az Alföldre pedig 733 esik. Nyugaton népünk inkább élvezheti a községi élet előnyeit. Az Alföldön s különösen a Tiszántúl a nagyobb községek hátterében ott sötétlik a megoldatlan tanyakérdés. Alföldi földművelő népünk földtulajdonának egészségtelen alakulása s közigazgatási szervezetünknek a helyi szükséglethez nem simuló rendszere is okozta azt, hogy az Alföld egyes vármegyéi évtizedeken keresztül az agrárszocializmus viharfészkei voltak. Újraéledt népmozgalmunkban az egykori idők kísértő emléke, a vidéki népességnek a városba való tódulása. Az 1930. évi népszámlálás ezt híven igazolta. Pedig tíz évvel ezelőtt joggal hihettük azt, hogy a mezőgazdaság ismét átveszi népünk eltartásában azt a szerepet, mely valaha az övé volt. A városbaözönlésnek lehetnek gazdaságilag jó oldalai s fennforoghatnak előfeltételei is, de sok más ok tenné kívánatossá azt, hogy az áradatnak mégis gátat vessünk, az elvándorlásra hajló lakosság megkötésével.