Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - Gávai Gaál Jenő: Nemzetgazdasági és szociálpolitikai válogatott tanulmányinak újabb rendszeres gyűjteménye. I. kötet. Budapest, 1932 [könyvismertetés]

134 KÖNYVISMERTETÉSEK Széchenyi Istvánnak épen az volt a tragikuma, hogy olyan refor­mokat hirdetett, amelyek saját és osztályos társainak vagyoni és társa­dalmi helyzetével ellentétben álltak. Mikor a reformok érni kezdenek, különösen mikor Kossuth és Batthyány gróf fellépnek, Széchenyi meg­torpan és lassítani próbálja a tempót.1 Örök rejtély marad, nem sikerül-e ez neki, ha közbe nem jön a párisi februári forradalom? De általában nem­csak Széchenyi, hanem minden arisztokrata reformer, pl. Mirabeau is, osz­tozik ebben a sorsban. A később fellépő Károlyi Sándor gróf szövetkezeti munkásságát és annak eredményességét is gátolta a vezér arisztokrata volta (Magyar Szövetkezeti Évkönyv 1931. évből. Előszó). Általában nálunk olyan nagy volt a mágnás súlya és tekintélye, hogy jórészt talán ezért nem fejlődött ki a középosztály vezető szerepe úgy, amint az kívánatos lett volna. Valamint a latifundium mellett nehezen fejlődik a középbirtok, úgy a közéletben is a mágnás túlerős versenytársa volt a középosztálybelinek. A mi középnemességünk kevésbbé volt alkalmas a modern közép­osztály kialakítására, mint volt a nyugateurópai polgárság. Ez utóbbi, mert nem volt része a nemességnek, az egész nemesség ellen küzdött s a nemesség ott számban kisebb, de az arisztokráciához közelebb álló volt. Nálunk ellenben a középnemesség az újabb időkig annyira túlnyomó része volt az egész középosztálynak, hogy emiatt a feltörekvő elemek, mint pl. a városi polgárok és falusi parasztivadékok is a nemességhez igazodtak. A nemesség pedig inkább húzott felfelé az arisztokráciához, mert ezzel egynek igyekezett érezni magát. így a nép saját fiait is elvesztette, ha azok a középosztályba emelkedtek s a nép természetesen vezetők nélkül maradt. 1848 előtt alig is volt középosztálybeli, aki az országos politikát irányította volna. A Hunyadiak se kivétel, mert gyors emelkedésüket megkönnyítette az a nagy vagyon, amely őket a legelső mágnások közé emeli akkor, amikor származásuknál fogva még a köznemesség a magáénak tartja őket. Ellen­ben Verbőczy István, mert szegény marad s mert a politikai részrehajlást párthívei érdekében se hajlandó gyakorolni, nem tudja megtartani nádor­ságát. Rajta bebizonyul, hogy a jó bíró nem lehet egyúttal jó pártpolitikus. De nagyjából ezt látjuk Széchenyinél is. Széchenyi mindig hang­súlyozza, hogy ő pártok fölött áll, s egyidőben rendszeresen látogatja úgy a kormánypárt, mint az ellenzék gyűléseit, hogy azokat mintegy ellen­őrizze. Széchenyi nem volt vérbeli politikus, mert az emberek fölött állva, az embereket egybekovácsolni nem tudta. Nagy ellenefele, Kossuth, épen ebben volt kiváló. Széchenyi, bármennyire is hirdette a társulást, tömeg­hatást sohasem érhetett el; vállalataiban a nagytőkére és a kormányzati segélyre helyezte a hangsúlyt, míg Kossuth az egyleti és társulati tevé­1 Mikor Batthyányi Lajos a hitel kedvéért az ősiségét, a birtok kötöttsé­get, a hitbizományokat eltörlendőknek véleményezte, Széchenyi Batthyányi felett egészen kétségbe esett (Beöthy Ákos : A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. II. kötet. 222. lap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom