Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 1. szám - SZOCIOLÓGIAI MEGJEGYZÉSEK A MAGYAR BANKKÉRDÉSHEZ

SZOCIOLÓGIAI MEGJEGYZÉSEK A MAGYAR BANKKÉRDÉSHEZ 27 midőn magukévá teszik a náluk sokkalta kevésbbé iskolázott, ösztönösen cselekvő és pillanatnyi hasznokat hajszoló közönség gazdasági értékelését. «Drágulás» idején túlgyorsan alakítják át a maguk kereseti politikáját, mert egyszerűen részt akarnak venni az általános ((keresetben)), holott tudniok kellene, hogy az ilyenkor jelentkező haszon csak látszat, nem igazi értéktermelés, hanem az értékmérőeszköz elnevezésében beállott változás és minden erejükkel küzdeniök kellene ennek az irányzatnak elhatalmasodása ellen. A pénzintézetek tudásának, bizalmának, saját erejükbe vetett hitének kellett megrendülnie ahhoz, hogy a kisemberek által és a nagykeresők által s esetleg más tényezők által is diktált erkölcsi felfogást átvegyék és az egészséges hitelélet rendjétől való minden eltérést igazoltnak véve, ők maguk igyekezzenek azt minél jobban mellőzni, csakhogy a keresetben elől járhassanak. A pénzintézetek igen tevékeny részt vettek abban a munkában, amellyel a dolgozó társadalom a saját biztonságának alapjait aláásta és így méltán érte őket hatalmi körük megnyirbálása. Miután túlnagy mértékben átengedték magukat a külső hatásoknak, ami egyet jelent azzal, hogy majdnem teljes mértékben lemondtak a maguk erejének használatáról, ma sem tudják megtalálni azt a tekintélyt, amely ahhoz kell, hogy az ország gazdasági életének olyan vezetői legyenek, mint amilyenek voltak. Pedig még nagy szükség lenne ennek a régi szerepnek a folytatására, mert hitelszervezetünk világosan mutatja, hogy a szervezés munkája még csak a társadalmi piramis felső részeiben ment végbe, ellenben az alsó rétegekben nagy tömegek várják még a hitelgazdálkodásba való bekapcsolásukat. A pénzintézetek funkciója a pénzgazdálkodás kiterjesztésének szolgálata, a pénzgazdálkodás értelme pedig az izolált, egyéni gazdálkodásból a minél szélesebb körben megszervezett társadalmi gazdálkodásba való átmenet. A pénz a szimbóluma annak, hogy az egyén mind nagyobb mértékben válik tagjává társadalmának, hogy értékeit annak adja át és attól csereértékeket kap s e folyamat eredményeképpen olyan lehetőségek nyílnak meg előtte, amelyek a magárautaltság állapotában éppen olyan kevéssé állhatnak rendelkezésére, mint akkor, ha a kölcsönös segítés csak a család vagy a törzs szűk körére szorítkozik. A pénz nem érinti azoknak a javaknak a természetét, amelyeknek kicserélését jelzi, de kiterjeszti az ember életterületét: a szélesebb körben megforduló ember lelkisége pedig mind tagoltabbá válik, szükségletei egyre sokasodnak, szintjükben emelkednek. A pénzgazdálkodás kifejlődése maga után vonja a szellemi tartalom, akultűrértékek gyarapodását. Ahogy a pénz csak szimbóluma bizonyos folyamatok megtörténtének, éppen úgy a hitel szimbóluma magának a pénznek. A hitel2a*