Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - INKOMPATIBILITÁS

FIGYELŐ 201 összeférhetetlenséget nem szabályozza, mivel arról már az 1925. évi XXVI., úgynevezett választójogi törvénycikk rendelkezik.) Az a körülmény, hogy az országgyűlés képviselőházában a százat meghaladta az úgynevezett köztisztviselő-képviselő, egymagában elegendő arra, hogy a közszolgálati összeférhetetlenséget visszaállítsák oda, ahol az az 1920. év előtt volt. Ezen a téren az apró-cseprő javítás nem sokat számít, hanem teljes reparációra van szükség, hogy egyfelől országvilág előtt eloszlathassuk a vádat, amely a közhivatalnoki mivolt és a törvényhozói tiszt összeegyeztetése folytán sokszor igen alaptalanul ért bennünket; másrészt, hogy megszüntessük azt a látszat függetlenséget, amely a köztisztviselő-képviselő és annak felettes hatósága: a végrehajtóhatalom illetékes gyakorlója között fennáll. Mint a közszolgálati, ugyanúgy az érdekeltségi és a köz ben járási összeférhetetlenség is típussal dolgozik. Bármilyen szomorú tény is az, kénytelen vagyok leszegezni, hogy az úgynevezett közgazdasági összeférhetetlenséget sem az angol, sem egyéb más, például a taxatiós rendszerrel sem lehet teljesen kiküszöbölni. Színigazság az, hogy «a tisztességet nem lehet kodifikálni)). A törvényjavaslatban foglalt szabályozások — legalább a látszat szerint — mégis csak korlátozzák és csökkentik a közgazdasági összeférhetőséget. Ha pedig a kodifikáció azt éri el, ami kitervelőinek agyában megvillanhatott, t. i. hogy egyfelől a képviselő ne lehessen önmaga érdekhaj hászásának a gőgös ura, másfelől ne lehessen választóinak — mint az manapság szintén szokásban van — az alázatos szolgája, úgy nem volt egészen hiábavaló új tető alá hozni az inkompatibilitás régi épületét. Nem mondható szerencsésnek a törvényjavaslat ama néhány tétele, mely a közhivatalnokin kívül más foglalkozásokkal való összeférhetetlenséggel kapcsolatban individualizál és nem tipizál. Ha örülni is kell azon, hogy a jelek szerint markánsabb egyéniségekkel még mindig rendelkezik törvényhozásunk, nem lehet kisebb-nagyobb távolságra felállított akasztófákon in effigie kivégzett politikai áldozatokkal a parlamentet súlytalanítani . . . Az összeférhetetlenségről szóló új törvényjavaslat sem szükségképes reformál. Inkább óvatosnak, mint vakmerőnek mutatkozik. Ahol újít, mint például a felsőházi tagok összeférhetetlenségénél, ott is nehézségbe ütközik a megvalósítása. (A főrendiház tagjaira nem vonatkozott az inkompatibilitás.) Bár előkészítésénél és parlamenti tárgyalásánál hellyel-közzel várt és váratlan akadályokra bukkant, előbb-utóbb, épen a közvélemény nyomására, mégis csak testet ölt. Mert lehet afölött vitatkozni, hogy a választójog, vagy az inkompatibilitás-e az előbbrevaló ; ha már tárgyalás alá vették — nézetem szerint —, az összeférhetetlenség új szabályozása fog épen a választójog reformjára az eddiginél bizonyára egészségesebb atmoszférát teremteni. t. p. a. Társadalomtudomány 14