Társadalomtudomány, 1931 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1931 / 1-2. szám - A szellemi munka válsága. Dr. Kornis Gyula választmányi tag előadása

A SZELLEMI MUNKA VÁLSÁGA 13 III. Szemügyre vettük már a fizika és a szellemi munka természetének tipikus világnézeti és szociális különbségeit. Még szembeszökőbb a kétféle munka szakadéka, ha jogi helyzetüket vizsgáljuk. Az embernek joga van az életre s hogy ezt fenntarthassa, sőt lehetőleg kifejthesse, joga van a munkára is. Ebből negatíve következik, hogy az embert senki sem gátolhatja joggal munkájában ; másrészt pozitíve folyik, hogy a közösség, vagyis az állam vagy község gazdasági politikájával köteles odahatni, hogy lehetőleg mindenkinek munkaalkalma legyen. Ezt a szociálpolitikai kötelességet a túlnépesedett államok már a békében többé-kevésbbé érezték, mert a tömeges munkanélküliség a társadalomra nézve a legnagyobb gazdasági, erkölcsi és politikai veszedelem. A XIX. század individualista liberalizmusa még csak az önsegélyt, az egyéneknek maguknak védekezését ismerte a munkanélküliség orvosszeréül. Maguknak az egyes munkásoknak ereje azonban e célra jelentéktelen akkor, ha a munkanélküliek száma százezrekre, sőt milliókra rúg. A világháborút követő demobilizálás, amikor a leszerelt katona-munkások százezrei kenyér nélkül maradtak, különösen kiélezte az államnak és községnek azt a feladatát, hogy munkalehetőségekről gondoskodjék. Az ilyen irányú szociálpolitikának hirtelen fejlődését különösen siettette az állandósult gazdasági válság és az a politikai helyzet, hogy számos vezérállamban, pl. Németországban, Angliában, Franciaországban munkáspárti vagy szocialista kormányok alakultak, melyeknek régi programmpontja a munkára való jog érvényesítése. Nagy közmunkáknak, mint szükségmunkáknak elrendelése, a hivatalos munkásközvetítés és munkásbiztosítás kiépítése, más munkaágakra való ingyenes átképzés, főkép a munkanélküliek pénzsegélye azok az eszközök, amelyekkel az államok a világháborútól megbillentett gazdasági élet káros következményeit a fizikai munkásságra nézve világszerte enyhíteni iparkodnak. Igen jellemző a fizikai munkára való jognak egyoldalú védelmére az 1919-iki német birodalmi alkotmány, mely híven tükrözi a fizikai, főkép ipari munkának a világháború után való túlbecsülését. A 163. § kimondja, «hogy minden német számára meg kell adni a lehetőséget arra, hogy gazdasági munkája által kenyerét megkereshesse. Ha megfelelő munkaalkalom nem adható számára, szükséges életfenntartásáról gondoskodni kell». A weimári alkotmánynak gondja van még a középosztálynak gazdasági foglalkozású tagjaira is : «Az önálló középrend érdekeit a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem terén előmozdítani kell a törvényhozásban és közigazgatásban és meg kell védeni a túlságos megterhelés ellen». (164. §.) Tüzetesen intéz-