Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 4. szám - Szabad és kötött környezetformák. (Megjegyzések az egyéni környezet elemeinek meghatározásához)

Figyelő 281 „körök" zárják körül az egyént, úgy hogy az egyén totalitását részletesen meghatározzák (?). Ezekből a környezetelemekből ered a „totalitástipus". De vannak más környezetelemek, amelyek az egyént „parciálisan" határozzák meg, mintegy sajátosan megtöltik, úgy hogy egy „parciális tipus"-ban a különböző behatások (család, párt stb.) „keverednek" (eigentümliche Mischung), s ezt a keveredési arányt lehet körcikkben kifejezni.1 Ebből a tényállásból következik egy további tény, Dunkmann szerint: „Individuum és csoport [hatásforrás és környezetelem] egymást feltételezik és kiegészítik, mint komplementárius realitások. A totalitás- és parciális-tipus különbsége abban áll, hogy egy egyén amazt nem változtathatja meg, ezt azonban nagyon is jól, habár csak relatíve. Ezzel az egyén mozgási szabadsága biztosítva van, persze csak igen korlátozottan, de mégis jelentősen" (26. 1.). Ebben módszer és eredmény együtt van. Mindkettőt célszerű bírálat tárgyává tennünk. Induljunk ki, ami a legtermészetesebb, a társadalom szemléletéből. Vannak környezetelemek, amelyekkel a sors ajándékoz meg bennünket. Születésünktől kezdve közvetlen környezetünk a család. Ez a környezet adott, nem választható. A pszichikai hatás a sorsközösség, és beágyazottság érzése, amely különösen kifejlődik azon az alapon, hogy itt a választhatás gondolata elesik. A család természetes közösség, de sokoldalú életegység is, „kisközösség", intímtalajú együttlét, tápláló és nevelő mílíeu. De ugyanilyen természetű „közösség" a nemzet is; nagyságára, széles körére nézve szinte semmiben sem hasonlít a családhoz, mégis ugyanazt érezzük, mint a családunkkal szemben: beleszülettünk és a sorsunk vele egy. Mindkét környezetformát méltán tarthatjuk „sorsközösség"-nek, adott elemnek, velők együtt emelkedünk, avagy velők együtt bukunk; a „függetlenség" velők szemben rendszerint önámításon alapszik. Mindkét környezetformát természetes környezetnek mondjuk, miután alakulásuk idők folytán természetes úton megy végbe, t. i. mesterséges szervezési aktusra nem szorulnak. Az ily természetes környezetformák hatalmas összetartó erőt nyernek: a természetes rokonérzést (összetartozásérzést), mely bizonyos, olykor patriarchálisnak mondott attitűdben jelentkezik. Ez a „természetes rokonérzés" működésében nem tűnik fel, mégis állandóan hat minden érdekellentét dacára, és szoros összeforradásra ösztönöz. Legbiztosabb alapja a megértésnek, az interpszichikai kapcsolatok melegágya. Mindez quasi ingyen ered meg, azaz természetes produktum. Nemzetközi alapon mesterséges produktumként kellene létrehozatnia kétes eredménnyel és bizonyára költséges módon, külön szervezetek 1 Angewandte Soziologie, 1929. Ism. Társadalomtudomány 1930. 216—18. lk. Társadalomtudomány jg