Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

Jog és állam. 15 IV. Ezen a ponton azok, akik a szuverénitás klasszikus elméletét, ha a napjainkban dívó enyhébb változatainak valamelyikében is védelmezik, új védelmi vonalra vonulnak vissza.1 Elismerik ,hogy az állam legfőbb hatalma csak a formális jog birodalmán belül fennálló képességnek a leírása. Egyetértenek abban, hogy a szuverénitásnak ez a formális jogként való felfogása politikailag nem megfelelő és szociológiailag nem kielégítő. De azzal érvelnek, hogy puszta fogalomként való megtartása szükséges, mert a társadalomnak szüksége van olyan szervre, amely formális jogosultsággal bír a társadalmon belül élő egyének és csoportok között felmerülő konfliktusoknak eldöntésére. Hacsak nem akarunk anarchiát a társadalomban, mondják, kell valahol lenni olyan legfőbb hatalomnak, melyhez folyamodni lehet, mikor véleménykülönbség támad. ,,Az a politikai rendszer" mondta Madison a Philadelphiai Conventioban2 ,,amely nem gondoskodik hatásosan a saját körén belül támadó összes kontroverziáknak békés megoldásáról, csak névleg lenne kormány". Kell tehát lennie a közösségen belül valamely testületnek, amely a végső szót kimondja, amikor kontroverzia keletkezik. Vagy fennállhat egynél több ilyen testület, amelynek mindegyike végső fok abban a különös szférában, amely alája van rendelve, amint ez a szövetségi rendszerben szokásos. Csak igy védekezhetünk a partikularizmus veszedelme ellen. Képtelen vagyok belátni ennek az érvelésnek az alaposságát, és nem hiszem, hogy képviselői kellőképen megvizsgálták volna azokat az előfeltevéseket, amelyeken nyugszik. Amennyiben azt hangoztatják, hogy az államnak kell játszania a főszerepet a társadalmi cselekvőségek koordinálísában és hogy nem tűrheti azt, hogy bármely tekintély diktáljon neki, miközben ezt a funkciót végzi, csak ismétli a formális juriszprudencia argumentumát; és, igyekeztem kimutatni, hogy mindaddig, amig ezen a körön belül marad, az alapját képező axiómák természeténél fogva lehetetlen vitatni álláspontját. De képviselői ennél tovább mennek, igényt tartanak megoldásaiknak a merő alaki érvényességnél erősebb érvényére, mert 1 V. ö. Dickinson a Political Science Quarterly-ben XLII. köt. 4. sz. és XLIII. köt. 1, sz.; Mcllvain az Economica-ban 1926. nov.; Emerson, State and Sovereignty in Modern Germany, VII. fej.; Elliott W. Y., The Pragmatic Revolt in Politics, passim; Coker az American Political Science Rewiew-ban XV. köt. 2. sz.; Mattern I. State Sovereignty and International Law passim. 2 V. ö. Farrand, Records of the Federal Convention, III. 537.