Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1929 / 1-2. szám - A pacifizmus problémájához. (Megjegyzések Moór Gyula "A pacifizmus utján" című tanulmányához.)
A szerző abból a megállapításból kiindulva, hogy a pacifizmus a győztesek hitvallása, azt állítja, hogy „nem oly természetes, mint a győztesek pacifízmusa, de azért kétségtelenül létezik a legyőzöttek pacífizmusa is." Itt különösen Németországot említi, melynek szerinte kevés oka van arra, hogy pacifista külpolitikát folytasson. Kétségtelen, hogy a győzők a pacifizmust mint a „nemzeti politika eszközét" üzík, és nem ideológiából de éppen úgy meg lehet állapítani, hogy a legyőzöttek is folytathatnak pacifista külpolitikát, tisztán nemzeti céljaik szempontjából, azzal a különbséggel, hogy az ő pacifizmusuk, ha az a nemzeti politika eszköze akar lenni, nem állhat meg azon formáknál, melyeket a győzők pacifizmusa teremteni akar, vagy már megteremtett, hanem azokon túl kell menniök, a pacifizmust jobban ki kell mélyíteniök és következetesebben végig kell gondolniok. Hogy különösen a német pacifista külpolitika mennyire a nemzeti politika eszköze volt, erre legyen szabad röviden kitérnem. Külpolitikát nem lehet csupán ideológiai szempontból csinálni. Minden állam bizonyos nemzetközi konstellációval áll szemben, mely rá nézve nem mentes minden veszélytől. A külpolitikai vezetésnek tehát mindig manövriroznia kell, hogy kedvező konstellációt teremtsen, vagy az ilyet megtartsa. Minden külpolitikának ez alapvonása a háború előtt az ú. n. európai egyensúly rendszerhez vezetett. Ez nem speciális történelmi jelenség, hanem minden kül* Folyóiratunk előző számában Moór Gyula és Török Árpád tanulmánya különböző világszemlélet szögéből világította meg az örök béke lehetőségének sokat vitatott kérdését. Török Árpád kritikai megjegyzéseit s Moór Gyula válaszát, amelyet a kérdés tárgyaló újabb tanulmányában talál az olvasó, most együtt közöljük s az érdekes és eszmetisztázó polémiával a pacifizmus kérdését egyelőre le is vesszük folyóiratunk napirendjéről. A szerkesztő.
