Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - A pacifizmus problémájához. (Megjegyzések Moór Gyula "A pacifizmus utján" című tanulmányához.)

44 politikának következménye, legalább is addig, míg az államok egyénileg vezetik külpolitikájukat. Az egyensúlypolitika módszeréhez tartozik, hogy egy állam olyan másik államhoz, vagy államcsoporthoz húz, mely saját ellenfelének ellenfele. Milyen eszközökkel rendelkezett a háborúutáni Németország, hogy az akkori negativ világpolitikai helyzetből kikerüljön? Kétségen felül áll, hogy abban a helyzetben nem maradhatott állandóan, ha azt akarta, hogy a nép elvesztett szellemi és lelki egyensúlyát visszanyerje. Erre pedig szükség volt, hogy gazdasági helyzetén javítani tudjon. A külpolitikai helyzetnek megjavítása közvetlen gazdasági érdek is volt. A gazdasági fellendüléshez olyan fontos külföldi hitelhez csak úgy tudott az ország jutni, ha területe és gazdasági apparátusa felett teljes mértékben rendelkezett, ha az mindenféle önkényes invázió ellen (Ruhrmegszállás!) védve volt. A gazdasági és kulturális fellendülésnek ezen feltételeit a külpolitikai vezetésnek kellett megteremtenie. Módjában állott-e a német külpolitikának, hogy a szokásos diplomáciai eszközökkel operáljon? Minden egyensúlypolítikának előfeltétele, hogy az illető állam maga is bizonyos súllyal bírjon. Németországnak akkor nem volt semmi önsúlya, ezért más államoknak — melyek Németország sorsán javíthattak volna — a német barátság vagy szövetség értéktelen volt. A szokásos diplomáciai eszközök hiányában új módszerekhez kellett nyúlni. Ez pedig a Stresemann-féle Verstándigungspolitik volt. Az országnak nem lévén önsúlya, idegen állam külpolitikai súlyát pedig szintén nem volt képes latba vetni, így tehát ezt a hiányt egy nagy és hatásos eszmével kellett pótolnia: a béke és megértés esz* méjével. És ki tagadhatja, hogy ennek a politikának volt eredménye? Elérte azt, hogy a német nemzet ma ismét jelentős tényezője az európai politikai életnek, elérte azt, hogy gazdasági és kulturális súlya újból megközelíti háborúelőtti mértékét. Hol állana ma Németország, ha passiv resistenciát folytat, vagy a vas és vér politikájára esküszik? Teljesen eltekintve már most a német külpolitika konkrét előfeltételeitől, a legyőzöttek pacifizmusához tisztán elméleti okoskodás útján is eljuthatunk. A legyőzött államok történelmi politikája abban állott, hogy olyan külpolitikai konstellációt teremtettek, vagy olyanhoz csatlakoztak, mely volt ellenfelükkel bizonyosfokú ellenétben állott. Ez reális politika lehetett azon esetben, ha a legyőzött teljes állami szuverénítását megtartotta, tehát tet-