Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - A kulturpolitikai állam eszméjének kialakulása. (Fejezet egy államfilozófiához.)

41 közvetve befolyásoltatnak, azonban tudatosan nem hozatnak létre. Vallás, nemzetiség, társadalmi osztály stb. az államtól függetlenül keletkeznek; az állam védheti őket, ápolhatja, kitérjeszkedésüket vagy hatásukat felkarolhatja, de nem teremtheti meg." Egy elmúlt korszaknak ez volt a hite, ma a mi államszemléletünk odáig jutott, hogy jobban látjuk a társadalom szétszórt erőit, jobban az állam koncentrált erőit, s tudjuk, mit várhatunk attól és ettől; azt a felfogást, hogy az állam bízza rá az „egyénre és a nem-állami társulásokra" a kultúrpolitikai feladatokat, sajnos elavultnak kell tartanunk. — Eddigi fejtegetéseinkhez legvégül egy kiemelést kell hozzácsatolnunk. Ügy tűnik fel előttünk a fejlődés folyama, mintha az államnak bármely korban való kultúrpolitikai hivatásérzését nem vettük volna figyelembe. Ez csupán látszat. Nem tartjuk tagadhatónak, hogy az állam maga a legerősebb kollektiv tényezőre, az emberek erkölcsi érzületére támaszkodik; az állam nem élhet legfeljebb csak ideig-óráig anélkül, hogy ne látná maga körében az emberek megbecsülését, azt, hogy őt, mint kollektiv alanyt, magasrendű erkölcsi lénynek tekintik. Az állam mindig kollektiv-erkölcsi értékek erőteljes hordozója s mint ilyen biztosítja magának polgárai tiszteletét; nem lehet csak kényszeralkalmazó hatalom, hanem tiszteletgerjesztő hatalom is, tehát szellemi hatalom, tekintély. El sem képzelhető az, hogy az állam vezetőkörei teljesen szemük elől tévesztették volna az állam kultúrpolitikai hivatását. Azonban ez a hivatásérzés nem volt egyformán tudatos, sem nem egyformán kiemelkedő. Azok a korok, melyekben ez a hivatásérzés kidomborodik, a nagy újjászületés duzzadó energiáit mutatják. A tudatossá vált, sőt: a kötelezővé vált kultúrpolitikai hivatásérzés kora közt a mai Magyarország minden bizonnyal kiemelkedik. Kultuszminiszterünknek elévülhetetlen érdeme, hogy a maga finom történeti kultúrája és éles valóságérzéke alapján éppen a mi jogásznemzetünk s jogállami felfogásunk közepett mutatta ki a modern állam nagy erőforrását egy erőteljes kultúrpolitikában Szüntelen figyelmeztető szava kétségtelen visszhangot keltett. Ma már mindenki tudja, minő kiemelkedő kultúrpolitikai hivatást tölt be az állam, tudja, mennyit jelentene az, ha a mult kényelmes és bizakodó laissez-faire-es hangulatának átengedve magunkat, leszűkítenők az állam célját a jogállam programmjára s ezzel le-