Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - A kulturpolitikai állam eszméjének kialakulása. (Fejezet egy államfilozófiához.)

40 Az állam ma sok problémáról letesz, feladata máris sok s mégsem elég. Az állam nem „túldimenzionált", hanem fordítva a társadalom az, mely önellenőrző és teremtő tömegerejében kevésre „dimenzionált". Az állam azért kerül előtérbe, mert a társadalom elháríthatatlan érdekei: tömegfeladatok, az észszerű szervezés, védelem (pl. kartell-törvényhozás) stb. követelik azt, amit már mindinkább csak állami erőkoncentráció útján tudunk elérni. A helyzet adva van, az idő elérkezett, az állam ismét új célstádiumába, kultúrpolitikai korszakába jutott. A háború utáni idők azt mutatták, hogy csak azok az államok az erősek, amelyek szellemi téren át tudták hatni a tömegeket. A nagy újjászületésben lévő idők nem tartózkodnak attól, hogy ú. n. „társadalmi" feladatokat az állam kezébe adjanak.46 Vannak viszont írók, akik azt vélik, hogy az államnak kultúrpolitikai téren csak másodlagos, „keretező", feltételeket biztosító szerepe lehet. Jellinek szerint „egyszerű lélektani megfontolás arra tanít, hogy az állam semmit sem teremthet meg, ami kizárólag az emberi bensőségességhez tartozik . . . Erkölcsiség, művészet, tudomány nem termelhetek közvetlenül az állam által, mert ezek az állam számára egyedül rendelkezésre álló külső (hatalmi) eszközök által sohasem hívhatók életre. Az állam csak a kedvező külső feltételeket teremtheti meg, amelyek között ezek a számára tartalmilag teljesen független (!) élettevékenységek fejlődésnek indulhatnak ... A nép egész kultúrájának lényeges teremtő erői az egyénekben és a nem-állami társulásokban rejlenek." Ez a 20. század legelején még így volt gondolható, de a háború utáni államfeladatok e bágyadt kultúrpolitikai vénát lehetetlennek mutatják ki. Nem elég ellenérv az, hogy az állam eszközei elégtelenek és ép kultúrpolitikai téren korlátozottak. Az állam — mai példák mutatják pl. Olaszországban, hazánkban, Amerikában és másutt — nemcsak céljaiban, hanem eszközeiben is átkonstruálódík. Ma is belátjuk, amit nemrég Jellinek is hangoztatott: „a lelki tömegjelenségek, amelyeknek létén és hatásán a népek összállapotában beálló nagy, történeti változások nyugodnak, az államtól ugyan 46 Az is jellemző, hogy a ,,társadalom" és az „állam" közé nem visznek elvileg szétválasztó hézagot. A porosz állam újjászületése korának érdekes személyisége, Fichte pl. így ír: „Es gibt keine Art der Bildung, die nicht von der Gesellschaft d. i. vom Staate im strengsten Sinne ausgehe, und die nicht wieder ín dieselbe zurückzulaufen streben müsse: diese Bildung ist daher selbst Staatszweck" (Die Grundzüge des gegenwártigen Zeitalters, 1806. Medicus-kiadás, 154. 1.) •