Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - A NÉP FOGALMÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

140 szorult, de a Smend-i államról való tökéletes, minden irányban befejezett kép nyerése szempontjából jelentőséggel biró összefüggések és vonatkozások megvilágítását további vizsgálódásoknak tartja fenn. Ezeknek megvalósulása kétségtelenül nem kis mértékben fog hozzájárulni az „Integrationstheorie" gyorsan szerzett tudományos népszerűségének további növekedéséhez. Lányi János. Dr. Hilscher Rezső: Bevezetés a szociálpolitikába. Budapest—Szövétnek, 1928. 239 1. A szerző, ki a tudományegyetemi közgazdaságtudományi kar adjunktusa, nagy tájékozottsággal és éber szociális érzékkel foglalja össze a társadalompolitika terén homloktérbe került kérdésekre vonatkozó elveket s még inkább a szociálpolitikai intézmények vagy kialakulóban levő törekvések jelen állását. Jóllehet a bevezető fejezet szerint Hilscher tisztában van azzal, hogy a helyes társadalompolitika nem szorítkozhatik egyes csoportok problémáira (pl. a munkáskérdésre), s látja, sőt talán itt-ott túlbecsüli a szociálpolitikai munka erkölcsi jellegét is, még sem kísérli meg, hogy a társadalom egészére kitérj edőleg dolgozza ki a szociálpolitika feladatkörét. A szerző szerint a szociálpolitika feladata az, hogy az erkölcsi, szellemi és gazdasági javak olyan elosztását valósítsa meg, mely az emberhez méltó életet, az emberi rendeltetés betöltését a mai társadalmi rend keretén belül mindenki számára lehetővé teszi. Tevékenysége hat főirányban bontakozik ki: 1. általános politikai (az állami és társadalmi élet alaphangjává az ethikát tenni), 2. kultúrpolitikai (az egyéni képességnek megfelelő kultúrjavak megszerzését biztosítani), 3. egészségügypolitikai, 4. népesedéspolitikai (a népszaporodást tervszerűen szabályozni), 5. gazdaságpolitikai, amelyről csak annyit mond a szerző, hogy sok helyen egybefolyik a 6. iránnyal, a szorosabb értelemben vett szociálpolitikával, vagyis a szellemi és testi munkaerejükből élők védelmével. Az egyetemes cél és a speciális feladatok ilyen kitűzése aligha megnyugtató. Az talán csak a fogalmazás pontatlansága, hogy a szerző igen messzemenően a javak elosztását várja a szociálpolitikától, amire «z csak közvetve hathat. Az „emberi léthez méltó . .. életnívó" Igen bizonytalan célkitűzés, még bizonytalanabb az ember „rendeltetésének betöltése". A hat feladat-iránynak — amelyet már a szerző ötre csökkent — megjelölése nem egészen szerencsés. Az erkölcsi légkör, vagy ennek teremtése nem annyira feladata, mint inkább feltétele a szociálpolitikának. A kultúrjavak szétosztásánál az egyéni képesség túlságosan kiterjesztő elvet képvisel, amellyel a szerző által is említett tervszerű ökonómia nem férhet össze, A népesedéspolitikánál a szerző úgy látszik neomathusianista álláspontot foglal el, amely kétségkívül erős érvekkel támogatható, azonban épen a szerző által állandóan hangsúlyozott erkölcsi tekintet irányában nehezen védhető. A szerző már a 14. lapon elejti a szociálpolitikai elmélet fonalát s a „szegényügy és jótékonyság" tárgyalásával az embervédelemnek