Társadalomtudomány, 1928 (8. évfolyam, 1-8. szám)

1928 / 6-8. szám - Ereky István: A tárgyi és alanyi jogok dualizmusa. Az alanyi közjogok rendszere. (Társadalomtudományi Füzetek 4-6. sz.) A Magyar Társadalomtudományi Társulat kiadása, 1928, 123 lap. [könyvismertetés]

455 munkámban már korábban feldolgoztam. (Lásd: Fejezetek a statisztika elméletéből c. munkámnak [Nagyvárad, 1917.] 17—44. lapjait.) Ami a bíráló úrnak azt a megállapítását illeti, hogy szükség csak a statisztika „anyagi", „gyakorlati" részének elméleti feldolgozására és rendszerezésére lett volna, ezt a megállapítást a ,,csak" helyett „is"-t írva, magam is aláírom. És, ha a bíráló úr érez magában képességet ennek a hézagnak a pótlására, arra kérem, gazdagítsa vele mielőbb ebben a vonatkozásban tényleg szegény statisztikai irodalmunkat! Azt kifogásolja továbbá a bíráló úr, hogy munkám nélkülöz minden mélyebbre ható elméletet és eredeti rendszert. Ennek a mindenesetre súlyos állításának bizonyítására mindössze csak azt hozza fel, hogy elméleti kiinduló pontul a statisztikát pusztán a tömegjelenségek kutatására szolgáló gyakorlati eljárásnak tekintem és „alig" reflektálok „arra az eszmeharcra, melyben kiváló tudósok a statisztika önálló tudomány-jellegét vitatják". Hát tényleg, a pro- és contra-állásponttal ebben a kérdésben ebben a munkámban nem foglalkozom, de fentebb idézett munkámban bőven kifejtettem a másik tábor álláspontját is. Hogy a statisztika methodologiai felfogásához tényleg „egyre többen hajlanak", az — ha pillanatnyilag nem is tudom számszerűleg beigazolni — nem lehet vitás az előtt, aki a statisztika modern irodalmát figyelemmel kíséri. Ezt vallják — hogy csak a legjelesebbeket említsem — az angolok közül Yule, Bowley, Jerome, Jones, Chaddok, Dittmer, Chambers, a németek közül Czuber, Blaschke, Lexis, Winkler, az olasz Nicefcro, Livi, Contento, Benini, Vinci, Mortare, az orosz Kaufmann, Jahnson; a dán Westergaard, stb. Ennek a kérdésnek terjedelmes boncolgatása azonban egy rövidre fogott vezérfonalba önként érthetőleg bele nem szorítható, hanem speciális tanulmány, illetve az egyetemi előadások számára van fenntartva. A bíráló úr észrevételeinek többi részét kizárólag annak bizonyítására szenteli, hogy munkámban szorosan Zizek gondolatmenetéhez ragaszkodom, sőt egyenesen azt állítja, hogy „A német szöveg nagyjában híven előkerül csaknem minden lapon". Mielőtt ennek az állításnak boncolgatásába mélyebben bocsátkoznám, engedje meg a bíráló úr, hogy afeletti csodálkozásomnak adjak kifejezést, miért éppen Zizeket választja ki a német statisztikusok közül, amikor számos kitűnőséget tudnék felsorolni közülök — mint pl. Mayrt, Meitzent, Müllert, Wolffot, Winklert — akinek munkáiban ugyanazokat a vonatkozásokat, amelyeket bíráló úr „tipikus példaként" idéz, mint ZiLek munkájából „leplezetten", „önállóságot sejttető módon" átvetteket, hasonlókép megtaláljuk. És vájjon merte-e valaki ezért pl. Zizekről azt állítani, hogy leplezetten Meitzent vagy Mayrt használja fel? Nyilván nem! T. i. ennek a bíráló úr által igazán nem leplezett örömmel feltálalt jelenségnek az a nagyon egyszerű magyarázata van, hogy azok a helyek, amelyeket bíráló úr Zizekből idézetten munkám megfelelő helyeivel egybevet, olyan alapvető közhelyek — és egyáltalá-