Társadalomtudomány, 1926 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1926 / 1. szám - A TÁRSADALOM ÉS AZ ÁLLAM FUNKCIONÁLIS SZEMLÉLETE

8 a Durkheim elméletének bírálatánál fejti ki legvilágosabban. A társadalom Durkheim szerint egy tagjaitól különböző új pszihai lény, egy külön fajú pszihikai individualitás. A törzs egészen másként gondolkodik, érez, cselekszik, mint tagjai tennék, ha izolálva volnának. Ehhez a tanhoz kapcsolja Kehen a maga, jellegzetességükben leginkább kidomborodó megjegyzéseit. <Annak a ténynek az ismerete, hogy az egyes emberek más magatartást tanúsítanak, ha egymással kapcsolatban állanak, mint ha izolálva lennének, egy kritikátlan hypostazálás ismert útján egy az embereken kívül álló szociális realitás felvételéhez vezet. A funkció különbözősége a feltételek különbözősége mellett a szubsztanciák különbözőségévé, különböző «dolgokká» lesz.» (53. 1.) «Ha az ember a szociálisról ugyanazt a realitást vagy létezésmódot állítja, amely az emberek akaratfolyamataié, amelyektől pedig az függetlennek tételeztetik fel, akkor megoldhatatlan ellenmondásba kerül. Mert akkor a szociális egyrészt csak az emberek aktusaiból áll és másrészt azoktól mégis független valami. Az ellenmondás azonnal feloldódik, ha a szociális alakulatok objektivitását mint bizonyos normák vagy normakomplexumok objektív érvényét ismerjük meg, amelyek emberi magatartást szabályoznak, vagyis tartalmaznak, amikor is ezeknek a normáknak az érvénye független az emberek tényleges magatartásától, amely a normákkal ellentétes lehet anélkül, hogy a normák érvénye — az ő specifikus létezésük — ezáltal át lenne törve.» (54. 1.) Világos, hogy Kelsen szerint a társadalomtudomány szubsztanciafogalmainak funkciófogalmakká való átalakítása egyértelmű a valóságtudományi szemléletnek normatudományi szemléletté való átalakításával, a realitásnak gondolt társadalom fogalmának egy normakomplexumnak gondolt társadalom fogalmává való átváltoztatásával. «A törzsakarat vagy a vele azonos szociális egység, a szociális alakzat époly kevéssé realitás a természet értelmében, mint a törzstag. Ép abban rejlik a fikció, hogy ezeket a normatív gondolatdolgokat ugyanarra a síkra projiciálják, amelyben az individuális akarás empirikus lelkifolyamata lefut ... A törzsakarat egy normarendszer, egy rend, a törzstag — a fizikai személy — egy részrend.» (73. 1.) Még világosabb kifejezésre jut Kelsen gondolatmenete a jogtudományi szubsztanciafogalomra vonatkozó fejtegetéseiben, ahol az állam fogalmát az atom, éter, tömeg és erő fizikai fogalmaival állítja analóg kapcsolatba. «Az állam is, mint a jog egységét biztosító princípium, ehhez viszonyítva nem valami reális dolog, azaz nem osztozik a jognak, mint egy rendezett egésznek (a természet realitásától különböző !) realitásában, hanem csupán egy a jog egységét és ennyiben realitását lehetségessé tevő kategória, gondolatbeli alkotás.* (214. 1.) «Az államfogalomnak ezt az elképesztő analógiáját a természettudomány alapfogalmaihoz csak az teszi nehézzé és egyelőre némileg homályossá, hogy az államnál kettős hypostazálás csúszik bele a dologba : amennyiben az a jog realitásából a természetébe helyeztetik át, természeti valóságnak tekintetik.* (215.1.) Bármily hatalmas tisztító hatása van is Kelsen éles logikával felépített gondolatrendszerének, a filozófiailag csak némiképen is iskolázott gondolkodás előtt nem lehet kétséges, hogy Kelsen a normativitás gondolatát túlfeszítette. Ép a most kiemelt eredményei elméletének olyan követkéz-