Társadalomtudomány, 1926 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1926 / 1. szám - A TÁRSADALOM ÉS AZ ÁLLAM FUNKCIONÁLIS SZEMLÉLETE

9 ményeket rejtenek magukban, amelyek ugyanennek az elméletnek a szempontjából is megdöbbentőek. Tudvalevő, hogy Kehen egész tudományos működése alatt a leghevesebben küzdött az empirikus-kauzális szociológiai módszer és a normativ jogászi módszer éles szétválasztásáért. De ha most Kehen arra a megismerésre jutott, hogy voltaképen a társadalomtudománynak helyes módszere is a normativ szemlélet, akkor először is a társadalomtudományi és jogtudományi szemlélet azonosságát kell hirdetnie, másodszor pedig a két tudományt egyáltalában csak mint különböző normarendszereket vizsgáló tudományokat lehet megkülönböztetnie. Egyébként a normativ szemlélet kiterjesztése a társadalomtudományra első pillanatra úgy tűnik fel, mint ennek a módszernek egy újabb térhódítása. A normalogikának ez a győzelme azonban pyrrhusi győzelem. Erről meggyőződhetünk, ha a Kehen által túlfeszített gondolatot még tovább feszítjük. A társadalom nem realitás, hanem normarendszer — mond Kehen. Most gondoljunk egy pillanatra az ú. n. állati társadalmakra, pl. a méhek, hangyák államára. Nem lehet vitatni, hogy ezekre is alkalmazhatjuk Kehen logikáját egy bizonyos határig. A méhek állama tehát nem realitás, hanem rend. Csak az a kérdés, hogy norma-rend, norma-vendszer-e ? A sejtállam nem realitás, hanem rend. A faóriás és a kúszónövény kapcsolata, a parazitaság és a szimbiózis nem realitás, hanem rend. Vezessük végig a gondolatot : az erdő nem realitás, hanem rend; a fa nem realitás, hanem rend; a vegyi elem nem realitás, hanem rend ; a világ nem realitás, hanem rend. Azonban bizonnyal nem normarendszer. A dolgoknak relációkká, a szubsztanciáknak funkciókká való átváltozása egyértelmű a tapasztalt világ racionalizálásával. A tapasztalat mint egy meghódításra váró tartomány terül el az előretörő megismerés -előtt. És a matematikai természettudományok győzelmének titka valóban az, hogy ennek a tapasztalati világnak alogikus részét mindinkább vissza tudták szorítani, mind mélyebb és mélyebb rétegeket tudtak leemelni erről az alogikus tömegről s a szubsztanciafogalom teljes feloldása egyenlő a logos panarchiájával. A természettudományi fogalomképződés konstrukciói — mint tiszta logikai tartalom—teljesen visszaszorítanák a tapasztalat alogikumát. A természettudománynak ez az előlegezett diadala példája annak, hogy mily erősen hisz az ember a Mindenség abszolút racionabilitásában. Az atom, az éter, a tömeg és az erő természettudományi fogalmai merő idealitások, merő logikum. Még pontosabban szólva : a természettudományi tapasztalat alogikus anyagát e fogalmak tökéletesen kimerítik : a természettudomány által vizsgált valóság tartalmában az alogikus anyag és a funkciófogalmak és sorozattörvények logikuma abszolút reciprocitásban vannak. A természettudományi szubsztanciafogalmaknak rendfogalmakká való befejezett átalakítása tehát végeredményben annyit jelentene, hogy a természettudományos valóság megszűnt természettudományi ismeretprobléma lenni, hogy a természettudományi megismerés céljához érkezett. Nem hatotta át a természetet — ez egy lehetetlen gondolat — azonban célszerű fogalomrendszerrel, egy tökéletesen kiépített fogalmi világgal, tehát egy