Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Budapest lelke

147 ségét a látható és láthatatlan szálak légiója fogja a vagyonos légréteg szekerébe. A szilárd jogszerű függés sem szorosabb annál, amit a vélt, vagy valóságos érdek tudata hoz létre. A leggyülöletesebben szerzett vagyon sem nélkülözi az életlehetőséget nyújtó hatalom parancsoló presztízsét. Minden munkás, önálló iparos, kereskedő érzi, hogy végzetes dilemma elé kerül, valahányszor a vér parancsa azok gyengítésére ösztönzi, akiktől szinte egyedül remélhet munkát, keresetet. Az a rikító pompa és fényűzés, amelyet a hatalom ideiglenes kirekesztettjei kifejtenek, mozdította elő májusi győzelmüket. Bármily igazságtalan dolog a háború utáni évek kormányzatát a boldog békeidők gondtalan korszakával hasonlítani össze, ez az egybevetés a tömeg lelkében elkerülhetetlen folyamat. A magyar hegemónia birtokosait azok sem találták súlyosnak pozíciójuk szociális szellemű kormányzattal való megszilárdítása tekintetében, akik az anya községeknek tudják mérsékelni igényeiket. Maga a vezetőség is íélakarattal vállalhatta csak el, a harcot, amikor állandóan éreznie kellett, mit jelent a tényleges erőforrások birtokosainak ellenszenve ellenében kormányozni. A választások sorsát azonban legalább felerészben a konstitucionalis körülmények döntik el. Budapesten a törvényhatósági választójog nem valami demokratikus. A 289.729 választó a főváros nagykorú lakosságának 41-6%-át teszi. A most tárgyalt képviselőválasztójogi tervezet sokkal tágabbkeretű s a fővárosi is még lényegesen tágítható volna a polgári elem többségének feláldozása nélkül. A fővárosi választótömeg arculata a város lakosságáétól két irányban mutat eltérő vonásokat. Először a munkás és kispolgári elem erős megrostálása (majdnem felének kirekesztése) következtében, ami bár konzervatív érvekkel támogatható, a szociális érdekképviseletet csaknem teljesen meghiusítja, másodszor ethnikai képét is eltorzítja a város képviseletének, amidőn a lakosság egy negyedét sem tevő zsidóságot olyan mértékben juttatja szóhoz, hogy a választóknak közel egyharmada közülök kerül ki. A májusi választás épen attól nyert páratlanul groteszk színezetet, hogy a dédelgetett és a mostohán tartott népréteg, a „profitéhes" bankkapitalisták és a „kiuzsorázott" proletárok szoros testvéri láncban egyesültek a közösnek vélt ellenség ellen. A választójog szükkeblüsége azonban csak egyik oka a városi képviselet eltorzulásának. A másik a 22 választókerület mandátumának aránytalan megállapítása újra a polgári elem erősítésére irányult. A Belvárosban 611, a Várban 641, az Erzsébetváros legbelső, gettószerü részén 838, a körút táján 938, a Józsefváros belső részén 860, a belső Lipótvárosban 999 választóra esik átlag egy tagsági hely, ellenben Kőbányán 1637, a Ferencváros külső részén 1693, az Erzsébetváros zuglói külterületén 1720, a Józsefváros munkásnegyedében 1904 választásra esik egyegy mandátum. Ezúttal azouban balul ütött ki a taktikázás. Mesterei, akik a polgári népréteg érvényesülését duplán kívánták biztosítani, megnyúlt ábrázattal szemlélhették az eredményeket. A becézett belső Erzsébet- és Terézváros bizony háromnegyed részben a nemzetközi szellemű szociáldemokrata munkásságot segítette hatalomra s Ripka, akinek feladata volíaképen a polgári elem e veszélyeztetett szavazatainak megmentése lett volna, e négy választókerület (IX., X., XML és XIV.) 48 mandátuma közül mindössze kettőt tudott megszerezni. Ugyanakkor a lebecsült Kőbánya, Erzsébet- és Ferencváros munió*