Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - Jog és társadalom. 1. [r.]

21 Ha a kötelező jelleg kevés a jogszabály elhatárolására, viszont a ,sérthetetlenség- vonása már sok. /hering azt tartja, hogy önmagunkhoz nem intézhetünk követeléseket.16 Ezt persze nem ismerhetjük el, de bizonyos, hogy a heteronom normának, amelynek fogalma alá a jogszabályt sorolnunk kell, sajátos ismérve épenséggel az, hogy máshoz szól, mint akitől származik, A jog parancsa sohasem kötelezheti a jog alanyát, hanem csak a címzettéit. Az a probléma, amelynek a sérthetetlenség Stammler-iéle momentuma szól, csak azon a körülményen alapszik, hogy a jognak vannak oly címzettéi, akik egyúttal hivatásos jogalkalmazók. Ezeknek az akaratát korlátozhatja a jog: a saját akaratát nem korlátozhatná anélkül, hogy jogalkotó funcióira képtelenné ne tegye.17 Síammler ekkép a legjobb esetetben is csak a no/ma fogalmáig jutott el és ezt is megterhelte némi homályossággal („Geltungsanspruch"!) ami — mint azonnal látni fogjuk — nem is maradt boszúlatlanul. Azonban Stammler is tudja, hogy ez még nem jog. Ez szerinte is csak a jognak a „formája', amelynek valaminő határozott konkrét Somló, Wundt-ra hivatkozva, a normát általában úgy határozza meg, hogy az „követelés". Már pedig — úgymond — minden követelés a kötelezés igényével lép fel, kötelezően kíván hatni a címzett akaratára. Ezzel azonban csak a követelés /zatásigénye bizonyítható, Stammler pedig ennél többről : érvényességi igényről („Geltungsanspruch", v. ö. Wirschaft und Recht, S. 120.) beszél. Kétségtelen, hogy ez a „Geltungsanspruch" meglehetősen homályos valami, amely a Stammler-íéle beállítás mélyén gyökerező súlyos ellenmondást takargatja, de a lényeg mindenképen az, hogy a norma nem puszta követelés, hanem épenséggel kötelező követelés. Ebből azután kitűnik, hogy Stammler-nek nemcsak konvencionális, hanem jogi normája is logikai abszurdum, mert a követelés vagy norma vagy nem az és tehát vagy érvényes vagy nem : az első esetben nincs szüksége érvényességi igényre, a második esetben nem támaszthat ilyent. 18 „Imperative an sich selber sind eine contradictio in adiecto." Der Zweck im Recht, 5. A. !. S 259. 17 Ez a probléma sajátságos nehézségeket okozott sok kitűnő gondolkodónak, így, hogy csak a legújabbakat említsük, Kelsen-nék. és Somló-nak is. Kelsen az állam akaratának tartja a jogot (legalább is egy ideig annak tartotta) és mivel ez az akarat nála csak beszámítási alapot jelent, ebből arra következtet, hogy a jogszabály csak az állam saját cselekvéseit írhatja elő, ami viszont sehogyan sem fér össze a jogi normának általa is hangsúlyozott heteronomiájával. (V. ö. Hauptprobleme, S. 97., 189. f, 35) Somló viszont az Jgéret-norma" fogai.nával csinál méltó konkurrenciát Stammler „sérthetetlen" jogszabályának. (1. m. S 204. ff.) A norma — láttuk — szerinte is követelés, hogy a követelés mikép lehet egyúttal igéret, az semmikép fel nem fogható Mindenesetre figyelemreméltó tény, hogy a jelenkori jogbölcseletnek e három kétségkívül legjelentékenyebb reprezentánsa egyaránt fennakadt ezen az akadályon. Ez az egész probléma, melyet itt csak érintünk, élesebb megvilágításba fog kerülni lent, amidőn az .uralom" valamint a „helyes jog" problémáját fogjuk behatóbb elemzés alá venni és ott talán majd látni fogjuk azt is, hogy honnan erednek a jogbölcselők e nehézségei.