Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - Jog és társadalom. 1. [r.]

20 szabállyal, amely mint „elszigetelt akarat" (getrenntes Wollen) az egyest magára hagyja ; ad 2. a jogszabály „kötelező" (selbtsherrlich) — ellentétben a konvencionális szabállyal, amely csak „felszólító" (einladend) jellegű: a jog nem teszi függővé a maga érvényességi igényét a címzettek akaratától, a konvenció igen ; ad 3. a jogszabály „sérthetetlenül" kötelez, azaz nemcsak azt kötelezi, akihez szól, hanem azt is, akitől származik : a jogi parancs egyúttal kötelező ígéret (!) arra is, hogy azt a parancsoló maga is meg fogja tartani. Itt először is az tűnik szembe, hogy Stammler a normát akaratnak nevezi, holott a norma csak utal valaminő akaratra. Ez a különbség persze azon alapul, hogy Stammler az akaratot intellektualisztikusan fogja fel. Szerinte az akarat valamely megvalósítandónak gondolt cél képzete, „a tudat egy formális iránya".13 De még ebben az esetben is a Stammler-íé\e „akarat" csak a norma tartalmát jelentené, a követelést, amit a norma kifejez. (Ezt tanúsítja az is, hogy más esetekben viszont parancsnak — Gebot — nevezi a normát.) Ez tehát a legjobb esetben is szókép, metonimia, amely helyén iehet a költészetben, de elítélendő pongyolaság a filozófiában, ahol épen szabatos disztinkciókon múlik minden eredmény. Ami Stammler erkölcsi normáját illeti, annak kimerítő bírálata minden bizonnyal túl messze vinne. Nekünk azonban elég, ha megállapítjuk, hogy Stammler ezzel a disztinkcióval a jogszabálynak nem valaminő elméleti, hanem egy gyakorlati határát tűzte le. Stammler „elszigetelt akarata" puszta kívánságok irányítója lenne14 — összekötő akarata külső magatartás irányítója. Ezzel Stammler csak a római jognak ismeretes jogpolitikai elvét öltöztette át: de internis non judicat praetor. Oly norma, amely címzettjének merő kívánságokat, érzelmeket vagy akár gondolatokat írna etö, ettől még lehetne jogszabály : hiszen tudjuk, hogy a pozitív jogok valóban tartalmaznak tételeket, amelyek csak bizonyos érzelmek keltését célozzák és tudjuk azt is, hogy a történelem ismer nagyon is nevezetes jogrendszereket,, amelyek gondolatok és érzelmek üldözésének, a procés de tendencenak elvi álláspontján állottak. A másik irányban sem sikerült jobban ez az actio finium regundorum. A jogszabály kötelezőségét kiemelni merő pleonazmus: láttuk, hogy az érvényességét kifejező kötelezőség minden normának egyaránt lényege. Ezért joggal nevezi Somló a Stammler-fé\e konvencionális normát, amely nem volna kötelező, hanem csak felszólító jellegű,, logikai abszurdumnak.15 is V. ö. Theorie, S. 49. ff., Wirtschaft und Recht 4. Aufl. S 335. 14 „Der Gegenstand der sittlichen Arbeit sind die wünschenden Cédánkén." Theorie, S. 453, V. ö. Wirtschaft und Recht, S. 373. 15 „ ... ein logisches Unding." Juristische Grundlehre, S. 82. Megjegyezzük azonban, hogy ennek az ítéletnek az indokolása nem kifogástalan.