Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - Jog és társadalom. 1. [r.]

19 mert nem tesznek különbséget a normák két gyökeresen, toto coelo különböző csoportja — értékességre alapított és hatalmas-'! ság által tételezett normák — között, amelyeknek egy kalap alá vétele pedig beláthatatlan zavarokra és megoldhatatlan problémák feltevésére visz. 2. A jog mint heteronom-norma. Láttuk, hogy a normák nem egyfélék: autonóm normákról beszéltünk és heteronom normákról, — oly normákról, amelyek magának a címzettnek követelését fejezik ki és oly normákról, amelyek másnak a követelését fejezik ki. A jogszabály heteronom-norma: e tekintetben nincs nézeteltérés.11 Más az, akitől a jogi parancs származik és más, akit kötelez ; a kötelező pedig hatalmasabb a kötelezettnél, ami más szóval annyit jelent, hogy a kötelező tényleges hatalom. A tényleges hatalom, vagyis voltakép a hatalom (mert „nem-tényleges hatalom" contradictio in adiecto) kérdése valóságtudományi vizsgálatot kíván : a jogi fenomenológia síkjában nem dönthető el az sem, hogy a hatalom lehetséges-e, sem az, hogy mikép lehetséges — a legkevésbbé pedig az, hogy tapasztalatunk területén előfordul-e ilyesvalami és ha igen, hogy közelebbről miben áll. Ha már most közelebbről szemügyre vesszük azokat a kísérleteket, amelyek a jognak formális meghatározására eddig tétettek, azt fogjuk találni, hogy ez az el nem vitatható igazság bárminő kerülő utakon is, de mindenkor napvilágra jön. A „normatív" thecretikusok mindenkép és mindig kénytelenek valamilyen formában koncendálni, hogy az, amiről ők beszélnek, még nem jog, hogy ahhoz még valami másnak kell hozzájárulnia. Ezek a kísérletek két főcsoportra oszthatók: az egyik a norma jellemét tartja mérvadónak, a másik annak jellegzetes tartalmát. Ha szabad ezzel a paradox fordulattal élni : az egyik a „forma formáját", a másik a „tartalom formáját" elemzi. A két lehetőségnek az értékesítésére két nagyszabású kísérlet történt; a többi e kettő körül forog vagy egyáltalán nem is tartja fenn a lehető határokig a formális elemzés szempontját. Az első főtípus nagy experimentuma a Stammler-é. Stammler szerint a jog „sérthetetlenül kötelező összekötő akarat".12 Ez a definíció a jogszabályt három irányban iparkodik elhatárolni: 1. az erkölcsi, 2. a konvencionális, 3. az önkényes normától. Ad 1. a jogszabály mint „összekötő akarat" az egyes akaratokat az együttes célok eszközéül fűzi egybe — ellentétben az erkölcsi 11 Épen ezt állapította meg ama választás, amelyről az előző szakaszban szólottunk. 12 „Das unverletzbar selbstherrlich verbindende Wollen." Theorie der Rechtswissenschaft. S. 109. 2'