Társadalomtudomány, 1923 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1923 / 1-4. szám - Felelősség és szükségszerűség 1. [r.]

398 kimondották az ítéletet önmaguk felett és aláírták saját felelősségüket. Ezt teszi minden történelmi személy, valahányszor tetteinek igazolását a történelemtől várja. A történelem nem igazolhatja azokat, akiket a saját lelkiismeretük nem igazol. Felelőtlen politikusok tehát nincsenek és nem is lehetnek! A demokráciában, éppúgy nem, mint arisztokratikus vagy abszolutisztikus kormányzat alatt. Normatív értelemben államférfi csak az, aki minden körülmények között azt teszi, amit erkölcsi meggyőződése szerint helyesnek tart. Ez az erkölcsi meggyőződés a politikai meggyőződést szükségkép magábanfoglalja, mert a politikában erkölcsileg helyes is csak olyasvalami lehet, amit a cselekvő politikailag helyesnek tart. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a politikus helyesnek tarthat bármely cselekvést, amely éppen posszibilis, vagyis amely politikai felelősségével összeegyeztethető. Ha a politikai és az erkölcsi felelősség összeütközik, ez utóbbinak kell győznie és az államférfiúi hivatás méltósága arra kötelez, hogy minden körülmények között kitartsunk azon az állásponton, amelyet lelkiismeretünk helyesel: ha kell, az élet árán is. Ruskin, a nemes szellemű angol moralista, rámutat arra, hogy minden hivatásnak természetes folyománya, a kötelesség, hogy szükség esetén életünkkel védjük meg annak méltóságát inkább, semhogy helytelenül cselekedjünk. „Mert igazán, az a férfi, aki nem tudja, mikor kell meghalnia, azt sem tudja, hogyan kell élnie."28Még inkább és különösképen áll pedig ez arra, aki politikai, államférfiúi hivatást vállal magára. Mert valaminő hivatása mindenkinek kell, hogy legyen. De a politikai hivatást, az államférfiú hivatását senkire sem lehet rákényszeríteni. Ezt önként vállalja magára mindenki, minélfogva ez kétszeresen kötelez. E kötelesség teljesítése alól nem mentheti őt fel semmiféle, ha még oly emberi szempont sem: ezért ő nem hivatkozhatik arra, hogy a „szükségszerűség" nyomása, a „történelem" nyomása, vagy a tömegek nyomása kényszerítette. Ö semmiféle kényszernek nem engedelmeskedhetik, csak az erkölcsi kényszernek, amely saját politikai eszményeiből ered. Őtőle és őtőle leginkább — talán csak a lelkipásztort véve ki — lehet azt várni, hogy szükség esetén vértanúságot tegyen. A vértanúság tragikuma pedig éppen abban van, hogy a vértanúságot tevőnek kötelessége összeütközik valamely kényszerrel, vagyis azzal amit mások az ő kötelességének tartanak. Nagyon sok politikus azért ügyel arra, oly gondosan, hogy minden körülmények között azt tegye, amit tőle éppen várnak és nem azt, amit ő maga helyesnek tart, mert túlbecsüli a saját sze28 John Ruskin, Unto this laet. (Everymans Edition.) p. 28. „For, truly, the man who does not know when to die, does not know how to live."