Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

57 akkor ez azt bizonyítja, hogy a görögök nem rendelkeztek szabadon ama gondolkozás! készséggel: az egyéni nézetet a közösségével támasztani alá; ép inert reflexiójuk — általánosságban szólva — nem jutott még eKa közvélemény modern gondolatáig. E körülménynek a politikai szónoklatoknak — a demegoriáknak — egész felépítésében, technikájában is mutatkoznia kellett ama hasortló irányú sajátsággal kapcsolatban, hogy szorosabb pártszervezetek híján pártja nevében sem beszélt a görög politikus. Thukydiáesből veszem majd példáimat, Kleonnak és Diodotosnak beszédeiből, melyeket a híres mitylenei ügyben mondottak el (3, 36—49). A gyűlés megvolt. A néphatározat kimondotta az elpártolt mityleneiekrc a kegyellen Ítéletet, mely a peloponnesosi háborúban elvadult erkölcsök közt is szokatlanul hangzott: minden felnőtt férfit kivégezni, a nőket és gyermekeket rabszolgáknak eladni (Kr. e. 427). Paches már el is ment hajójával, hogy az ítéletet végrehajtsa. „De — Thukydides szavai szerint — a következő napon hirtelen megbánásféle vett az athénieken erőt annak elgondolásán, hogy mily kegyetlen és nagysúlyú a határozat: az egész várost és nemcsak a bűnösöket elpusztítani. Mihelyt ezt a mitylenebeliek helyben lévő követei észrevették és az athéniek közül azok, kik ügyüket támogatták, megnyerték a hatósági személyeket új javaslat előterjesztésére; és a rábeszélés annál könnyebben sikerült, mert azok előtt is nyilvánvaló volt, hogy a polgárok nagyobb része azt óhajtja {ftovXóiiEvov %b nXkov xtbv noXuwv), hogy egyesek nyújtsanak alkalmat az újból történő tanácskozásra." Azaz modern nyelvre fordítva 'Ihukydides szavait: az athéni hatóság észrevette, hogy az újrafelvételt a közvélemény követeli. A gyűlést egybe is hívták, s most Kleón az első határozat melletí, Diodotos, Eukrates fia, ellene szólal fel. A közvélemény fogalmával és szavával operáló modern szónokoknak a helyzet majdnem parancsolólag írná elő a beszédek tartalmát és tenorját. Ha kikapcsoljuk a második ülésre vonatkozóan a legalitás kérdését (ezt nem is vitatják), Kleonnak azt kellene mondania, hogy az igazi közvéleményt az első szavazás már kifejezte, míg Diotosnak ezt kétségbe kellene vonnia. Előbbinek, még ha észre is vette a hangulatváltozást (37: iv rfj vvv V/IETÉQCC TIEQÍ MvTiZíjvaícov ^ExafiEÁEÍa), ezt jelentéktelen szeszélynek kellene feltüntetnie a már megnyilatkozott népakarattal szemben; Diodotosnak meg, hogy úgy mondjam, ép e hangulatváltozásba kellene kapaszkodnia annak kimutatásával, hogy az előbbi kisebbség bizonyult az igaz közvélemény hordozójának. Mindennek ép az ellenkezőjét olvassuk a történetíró által construált beszédekben. Kleón — kevéssé politikusán — az ingatag, hagyományellenes, egyénieskedő athéni népet szidja (de hisz az ő álláspontjáról nem szabadna annak lennie!); Diodotos viszont azon szónokokat dicséri, akik a népakarattal szemben is megőrzik függetlenségüket( de hiszen ezt most ép ellenfele teszi!). Kleón beszédét nem a közelmúltnak sikere, hanem a jelennek félelme dirigálja; Diodotosé nem a jelennek előnyét aknázza ki, hanem a múltnak magasztalója lesz még olyan esetekben is, hol siker nem igazolta az egyéni állásfoglalást. Mennyire más formát öltöttek volna a beszédek, ha azokat álláspontjukban és érvelési módjukban a közvélemény fogalmáról alkotott gondolatok vezetik es határozzák meg! Pedig egyenesen kínálkozott volna, hogy Kleón, a közvéleménnyel oly