Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

58 gyakran érintkező „common sense" embere, mai napig kedvence, az athéni köznép conservativ hajlamaihoz felebbezzen, mint ahogy ezek semmitéle köznépnél sem hiányoznak; ép e beszédében fejti ki legmélyebb politikai hitvallásaként, hogy kevesebb értelem a többnél jobban szokta az államot kormányozni, s a kevesebb értelem polgártársai közt is bizonyára a gyakoribb eset volt. De ehelyett beszédében addig a határig individualistáknak tünteti fel a jó athénieket, hogy — a tétel igazát feltételezvén — közöttük a közvélemény keletkezésének lehetősége úgyszólván megszűnt volt (különösen 38, 5 köv.). És szinte hasonló célzattal gondolkozik, érvel ellenlábasa, Diotimos is. A balsikerü néphatározatokkal kapcsolatban felveti a felelősségnek kérdését, mely már az időben sem volt a politikai elméletnek egészen ismeretlen tárgya (v. ö. [Xen.] Ath. pol. 2, 17; Kalinka helyünkre nem hivatkozik). Szerinte azért igazságtalanság egyedül a tanácsadót felelősségre vonni, mert annak egyetlen nézetével szemben a szavazók sok nézete áll (43 végén). De ilyformán a közvéleményt, mely egységként nyilatkozik meg és jelent valamit, elemeire bontotta szét és ez által meg is szüntette. Itt maga a politikai gyakorlat helyesebben látott. A thébaiak elutasítják ugyan maguktól követük javaslatáért a felelősséget, mert Erianthes csak egyetlen ember (elg ávrjQ) ; de viszont népgyűlési határozatukért ép azért vállalják azt, mert az egész állam, azaz a polgárok egysége szavazta meg (ánaoa fj nóAig = f] nőkig : Xen. Hell. 3,5,8). * * * De abból, hogy a politikusok nem a közvéleménnyel argumentáltak, helyesebben hogy Thukydides nem azzal argumentáltatja őket, még nem következik, hogy a történetíró és társai a közvélemény jelenségeit nem figyelhették meg és nem írhatták le számunkra. Megfigyelés és leírás itt is természetesen megelőzte a magasabbrendű fogalmazást és elméletet. Főleg a közvéleménynek rendkívüli tüneményei, szokatlan, forradalmi idők parancsoló hangulatai és személyes hangulatváltozásai vonták az érdeklődést magukra. És a peloponnesosi háború alatt nagykorúvá nőtt görög történetírásnak csakugyan bőven nyílt alkalma, hogy a közvélemény hullámzásairól és mindent elsöprő erejéről tanulmányokat tehessen. A közvéleményváltozásnak jól megfigyelt és világos szavakban előadott példáját az imént hallottuk Thukydidesből. A példákat szaporítani lehetne (csak az ákXoiovo&ai, áXXoiótEoog vagy [tetáotaoig, fterá&eoig stb. szavaknak nézzünk a hisztorikusok szótáraiban utána; de ha demokratákról van szó, a megbánást kifejező: fiexéfiE^Eavxoig-t se felejtsük!). A hol népgyűléssé alakult tömeg a politikai közvéleménynek letéteményese és főforrása, mint a görög demokratiákban, ott állandóság nem is igen képzelhető. A tömeg természetes ingadozásait átveszi a közvélemény is; utóbbi nem lesz egyéb, mint változó tömeghangulatok hűséges fokmérője. Kevés tételt hallunk oly sűrűn és annyira lezárt formában a nyilvános élet görög megfigyelőitől, mint azt, a mely a nép, concrétebben az athéni nép ingatagságára vonatkozik. E tétel azon változásokat is magában foglalja, sőt tán elsősorban azokat, a melyekkel a tömeg egy-egy előzetes nézetét vagy előszeretetét egy zajos népgyűlés keretei között ötletszerűen és mégis végérvényesen cserbenhagyta. A