Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

56 Aristotelesnek igaza lenne, ha csakugyan érvényesülhetnének. De ez esetben azon szűk határokat hagyja a philosophus figyelmen kívül, melyekközt a tömegnek értelmi munkája egyáltalán megnyilatkozhatik; a tömeg differentiáltabb, részletezőbb és megokolt itélet helyett csak igenbe vat,y nembe sűrített feleletet adhat (people can say only yes or no, halljuk a világos szemű amerikaiaktól). A harmadik kép pótanyagokkal kevert, növelt ételt állít elénk; Aristoteles szerint ez megfelelőbb lehet, mint a kisebb mennyiségű tiszta eledel. Kérdésünkre alkalmazva a hasonlatot, azt kell mondanunk, hogy a vezetéstől, a vezetők minőségétől fog majd függeni, hogy az a számszaporításra használt embertöltelék tulajdonképen mit is jelent; hogy a helyes vagy helytelen álláspont számarányát fogja-e szeporítani. Már pedig más összefüggésben Aristoteles maga is tudja, hogy rossz demagógok okai annak, ha törvény helyett a psephisma (néphatározat) uralkodik, mert ilyenkor ugyan mindennek a nép az ura, de a nép véleményének a népvezetők az urai (1. értekezésem mottóját). Zeller még nagyon „éleselméjünek" találta Aristoteles okoskodását (II. Z-, 716, 2); de a társas jelenségek mai ismerete mellett majdnem lehetetlen az aristotelesi tétel helytelenségét észre nem venni (az antidemokratismussal aiig vádolható Gomperz kritikáját 1. Griech. Denker III. 1—2, 274). Mert a nagy logikus ilyenkor construál; mint ahogy construált akkor is, midőn minden tapasztalat ellenére úgy gondolta, hogy a nagyvárost a középosztály a forradalomtól mentesíti (Hasbach magyarázati kísérletét 1.: Die moderné Deniokratie 403). Csak egyes sociologusok Gvmplovicz fajtájából tartják Aristoteles nézetét a helyeslés tónusával „egészen modernnek" (Gesch. der Sttatstheorien, 58). Ha Aristoteles csakugyan modern ember lett volna, a tömegnek magasabbrendű értelmiségéről vallott felfogása alapján könnyen unhatott volna — a mai demokratismus követelményével teljesen összhangban — azon állításhoz, hogy az államot a legmagasabb értelmi tényezőnek, a mindenkit felölelő közvéleménynek kell irányítania. De Aristoteles nem volt modern ember; a törvényhozó vagy törvénytosztó tömegnek közös szellemi munkája, bárhogyan képzeljük is lefolyását és értékeljük eredményét, még' nem — közvélemény. A közvélemény fogalmának, terminusának, elméletének hiánya a görög köztudatban és köznyelvben a politikai gyakorlat területén is szükségkép éreztette a maga befolyását. Manapság a politikai szónoklatoknak egyik leggyakoribb, leghatásosabb fegyvere: a közvéleményre hivatkozni. A parlamentben főleg az ellenzék él vele, hogy a kormány „önkényével" szemben a „népakaratot" hívja sorompóba; népszónoklatokban meg avval az illúzióval használják, hogy mindenkinek, még a távollévőknek is szükségképen úgy kell gonc'olkozniok, mint ahogy a szónokok, a gyülésezők gondolkoznak. Igaz, a személyében szuverén görög demokratának nem igen lett volna alkalma, hogy akár fölfelé fenyegetőzzék a közvéleménnyel, akár lefelé keressen által fegyvertársakat; s ép ez volt egyik, tán legfőbb oka a teljes fogalom hiányának. De ezenkívül még mindig lehetséges lett volna, hogy valaki a népgyűlésen, közvetlenül a szavazás előtt azzal argumentáljon, hogy előzetes megbeszéléseik, tanácskozásaik alkalmával a szőnyegen lévő kérdésre nézve már kiaiakuit a vélemény. Ha ezen érvelési mód nem tartozott a megszokottak közé,