Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

55 philosophust (homonoia szó szerint = hasonló gondolkozás), de nem látja világosan, hogy ez által a nézetegyezések egy olyan önálló körével lép érintkezésbe, amely a közvetlen cselekvéstől és az érzelmek kölcsönösséget követelő erkölcsiségtől sokkal függetlenebb, mint az ő egyetértése. Utóbbi a „közvéleménynek" csak olyan szűkös területét állítja elénk, a hol a nézeteltérés végleges szakítás, mert az egyetértésnél ép az érzelmek kölcsönössége a fontos, nem úgy, mint a közvéleménynél: a gondolatők közössége egy nagyobb, nézeteltéréseket megengedő körön belül. A részletek is ezen irányba utalnak. Miért nem vált Aristotelesnél a homodoxia vagy akár a homognomosyne a közvélemény terminusává? Közös nézetekről miért siklik át a philosophus gondolkozása oly hamarosan közös szándékra és ennek végrehajtására, holott a közvetlen aktivitás eszméje még a politikai közvéleménynél sincs szükségképen adva. Azután miért is kellenw politikai kérdésekben mindenkinek egy nézeten lennie (mint ezt Aristoteles az egyetértés érdekében követelni látszik), midőn a közvéleménynek egyik legnormálisabb sajátsága, hogy maga mellett ellentétes álláspontokat nemcsak megtűr, de bizonyos értelemben feltételez. A közvéleménytől való eltérés nem stasist, hanem kisebbségi véleményt jelent; a zsarnok kizárólagosságával fellépő közvélemény forradalmi tünet; ahol a kölcsönös megértés teljesen ki van zárva, ott közvéleményről már nem is beszélhetünk (1. a „public" értelmezését Lowell-nél). — De egészben véve sajnálnunk kell a görög homonoiairodalomnak pusztulását, a mely irodalom már Antiphonnal, a sophistával kezdődött, mert megléte — a szóban forgó fogalmak rokonsága miatt — a közvéleménnyel kapcsoltba hozható görög gondolkozásnak sok érdekes pontját világítaná meg (1. Antiphonnak legújabban talált töredékét). Különben kétséges, hogy azon kollektív psychologiai nézetek, melyeket Aristoteles vallott, alkalmasak lették-e volna arra, hogy — kedvezőbb körülmények között — a nagy. emberhez méltó elméletté záródjanak össze a közvéleményre vonatkozólag.. Másutt már szóba hoztam ama nézeteket (Társadalomtudomány, 1. évf. 1. sz. 2. L); itt rövidesen beszélhetünk rólok. A stageirita a kollektív szellemi munkát bizonyos-feltételek között a még oly kiváló egyes emberé fölé helyezi értelmi tekintetben; „a tömeg sok esetben helyesebben itél, mint bárki egy^s emberként": így hangzik legélesebb formulázásában a tétel (Pol. 1286a 30). A megokolást nem magyarázó fejtegetésekben, hanem analógiákban kapjuk; Aristoteles hamarosan három különböző képpel is igyekszik igazát illusztrálni (1281a vége és köv.). Batyubálra többet-jobbat hordanak össze, mint a leggazdagabb egyes lakomára. Ez az értelem összegezésének hite és argumentuma (Eucken). De itt Aristoteles sajátságos módon, mert szokása ellenére mennyiséget minőséggé akar összegezni, ami az emberi gondolkozás egész történetében ép oly kevéssé sikerült, mint minőséget mennyiséggé degradálni (ezt helyesen látja L. Stein, Dle soziale Frage im Lichte der Phil. 405). A második kép — az előbbivel kevéssé összhangban — a kiváló egyes embert az eszményített festményhez hasonlítja; szépsége a részek harmóniájában rejlik, ami azonban nem zárja ki, hogy mások külön-külön egyes szebb testrészekkel ne rendelkezzenek, mint ő. Az együtt gondolt tömegnél a kollektív munka szempontjából annyit jelent ez, hogy ott a kiváló egyes emberéinél különb sajátságok is érvényesülhetnek.