Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

48 1317 b. 5 és 8; TÓ őó£av xco vfiETÉQco nAf]&ei = Thukyd. 3, 37; tá xoívfj óó^avxa — Arist. Eth, Nikom. 1167a); noha a formula alapértel­inében á néphatározatot „közvéleménynek" jelenti ki. És manapság jól tud­juk, hogy a közvélemény nem jelent egyet a szavazatok összegével (Lecky, Democracy and Liberty, I. 18). Általánosságban is megállapítható, hogy azon körülmény, hogy a görögben doxa (dogma) a politikai állásfoglalás kész eredményét, a néphatározatot — a őóyfia xoivóv-t (v. ö. Swqboda Gr. Staatsalt.) — hívta közvetlenül emlékbe, s így elterelte a figyelmet annak előzetes lelki feltételeiről, nem kis akadálya lehetett a közvélemény szabad fogalma­zásának. Különben bárhogyan is mérlegeljük az okokat, tény az, hogy a doxa szó — az egyéni stilus kísérletei ellenére is — ott végezi hosszú pálya­futását, hogy ahelyett, hogy. valamely formájában a közvélemény állandó kifejezőjévé szilárdult volna, egyrészt (intransitiv értelmében) a- tekintélyes személyt, a notabilitást jelentette a szentírás nyelvén; másrészt tartalmi ha­tározatlanságánál fogva alkalmas volt, hogy midőn a bölcsész axiómákról beszélt, a „közös véleménynek" — a xoivai óó£ai — nevén általa jelölje meg azokat (Aristoteles). Legjobb bizonyítéka annak, hogy a görög nyelv nem rendelkezett a közvélemény műszavával, a rendkívüli változatosság, mellyel magát a dol­got kifejezhette. Mert hogy közvélemény abban az időben is volt, az csak természetes, s így az éles megfigyelésű, reflexív hajlamú görögnek ezerszeres alkalom kínálkozott róla beszélni. Megtette ezt — az eddig szóba hozott mó­dokon kívül — vagy közvetlen formában, tehát azon érzelem, hangulat vagy szándék megnevezésével, a mely valamely tényleges közvélemény alapja és tartalma volt (év őoyfj eí%ov, éned-vfiovv, énrjxiáoavxo stb.), vagy a vé­leményt jelentő synonymák gazdag készlete által (évófii^ov, éyíyvcjaxov, rijv yv(ó/it]V eí%ov stb.). Utóbbi körből főleg a gnome érdemel figyelmei, mert majdnem egyenrangú társként sorakozik a doxa mellé, midőn közvéle­ményszerü nézetek nyelvi jelölésére kerül a sor. Terminusként a szavazásra bocsátott törvényjavaslatot vagy a törvényes határozatot jelentette ugyan (v. ö. Pauly-Wissowa Tvófirj cz. Schultess-tól; de kifejezhette az egyes szavazó véleményét is, s azután összegezően a szavazás előtt kialakult köz­véleményt. Ahol politikai nézetegyezésekről vagy — különbségekről esik be­széd, ott többnyire azon szóval találkozunk ([iiy yvíofirj; én' áficpóxeoa yiyvófiEVoi xalg yvcófiaig = Thuk, 1, 139; tfZÁoítüvxo v. áAZoióxEQoi éyévovxo xág yvcófiag = Thuk. 2, 59 és 4, 106). Látszik, hogy olyan kife­jezéssel van tiolgunk, amely még közelebb állott a politikai élet technikájához, mint a doxa-szó állott, s így kedvező feltételek mellett utóbbinál könnyebben válhatott volna a szűkebb értelmű politikai közvélemény terminusává. Midőn Thukydides Perikiesnek azon igyekezetéről beszél, hogy az ellenséges köz­véleményt, „a közvélemény haragját" leszerelje, a gnome-kifejezéssel teszi (ánayaytúv rö ÓQyi^ófievov xrjg yvcófitjg TIQÖC, TŐ rjmóxEQov =' 2, 59, hol az egyesszám figyelemre méltó). Épenséggel érdekes, hogy mikép külön­bözteti meg ugyanazon Thukydides a szavazásnál győztes politikust attól, aki javaslatával elbukott, ó jui] énixv%iúv yvúfirjc, (3, 42 — a nazood-üv-nal szemben — csak azt jelentheti, hogy az illető „nem talált rá" a határozattá vált -véleményre, amelynek tehát előzetesen meg kellett lennie, s a közvéle-

Next

/
Oldalképek
Tartalom