Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]
49 menynél más alig lehetett. A nyelvhasználat itt mintegy praeformálva a közvélemény egy egész elméletét rejtegeti,' * * * Eddig nyelvészkedtünk. Az eredmény negatív: a görög nyelv rendkívül változatosan fejezhette ugyan ki mindazt, amit mai fogalmazásunk szerint a közvélemény szavába sűrítünk; de mégsem volt utóbbinak megfelelő terminusa. Midőn most e sajátságos körülménynek logikai és ténybeli okait keressük, megint egy negatívum bizonyítására kell vállalkoznunk, annak igazolására, hogy itt a fogalmi megállapodásnak és a fogálom társadalmi megrögzítésének egyik föfeltétele: az elmélet hiányzott (politikai jelszók mögött széles alapú és messze elágazó elméletek szoktak lappangani). A személyes vonatkozású doxa-t illetőleg beszéltünk ugyan elméleti kísérletekről; de a közvéleménynek a maga egészében nem volt a görögöknél elmélete. Első pillanatra meglepő, hogy azon nép, a mely a közvetlen demokratia formáját következetesebben fejlesztette ki, mint bármely nép bármely időben; a melynek politikájában tehát a közvéleménynek — elvont általánosságban tekintve a dolgot — legalább is oly fokig kellett volna uralkodnia, mint mamanapság akármely állami életben; hogy azon nép, mondom, nem nyújtotta a közvélemény fogalmazására és fogalmi rendszerezésére a kellő alapfeltételeket. De a kérdésnél, ha mélyére tekintünk, sok oly körülmény, a mely látszatra a támogatásnak képét mutatja, akadálynak fog bizonyulni. Rendes, megszokott formák között lepergő népuralom nem alkalmas arra, hogy az uralom birtokosait saját erejök jellegére és annak lelki feltételeire nézve öntudatosakká tegye. Újszerű politikai eszmék a nyikános küzdelmek forgatagából szoktak előbukkanni, s az ellentét, helyesebben az ellenkezés az, minek legtöbb esetben keletkezésöket köszönhetik. A közvélemény modern fogalma is forradalmi eszme volt, a mely a nagy francia revolutio erjesztő hatására került mint „opinion publique" először is Necker irataiba, hogy onnan idővel — folyton váltakozó színjátékú mellékeszmék társaságában — az egész világ ismeretévé, ha ugyan nem hitvallásává legyen (1. Tönnies, Zur Theorie der öffentl. Meinung, Schmoller Jahrb. 40 évf. 2013). Az athéni demokratiában a „nyilvános" véleménynek már csak azért sem lett volna semmi értelme, mert a vélemény természetesen nyilvános volt ama nép körében, a mely a szabadban tartott gyűlések vitatkozásai után határozott. Itt a közvéleménynek a maga jellemző nevét semmikép sem adhatták volna meg a nyilvános helyeknek, a tereknek és utcáknak mozgalmai, mintahogy ez á nyugateurópai műveltség körében történt (a „public"-nek egyéb, a történeti fejlődéstől független értelmezését 1. Lowell-nél: Public opinion and popular governement, 28). Horatius „aura popularis"-a, Ovidius „favor publicus"-a is a császárság idejében, a nép és fejedelem, az udvar és utca ellentétéből keletkezett. A közvélemény legfőbb feltételének, a szólásszabadságnak élénk tudatára is mintha csak azon zavaros időben ébredt volna az athéni nép, T Rousseau elméletére gondolok, mely szerint minden egyes szavazat a közakaratnak kiegészítő része, ennélfogva a kisebbségé csak tévedés a „volonté générale" megállapításában (nem „talált rá" a közakaratra). Társadalomtudomány. 4