Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

47 tetteit is becsültebbekké, akik avval a jóhírnévvel rendelkeznek" (antid. 278). Aischines tán az isokratesi iskolának befolyására definiált; mert bár meghatározása a közvélemény tágabb értelmét keresi, lényegében még sem lépi át a szónoki prestige körét. Az itt röviden előadott fejlődésnek a Sokratest követő bölcsészet vetett véget; de evvel együtt ama készséget is korlátolta, a mely élénk érdeklődéssel fordult a közvélemény jelenségei felé. Nem kerülne fáradságba Platonból az imént idézett isokratesi szavaknak cáfolatát előkeresni és Arisioteles többek közt az ffóog rov XéyovTog, a beszéd által megnyilatkozó szónoki erkölcs fogalmává nemesítette és mélyítette a sophistáknak külszerű, járulékos doxáját (1. Süss, Ethos, Studien zur álteren griech. Rhetorik, mely azonban a kérdésnek közvéleményt érintő oldalát nem tárgyalja). A hírnév a közvéleménynek csak egyik segmentuma: azon része és vonatkozása, a mely erős és közvetlen személyes szempontokat és érdekeket hoz mozgásba, s e téren először számíthat világos fogalmazásra, elméleti kísérletezésekre.6 Viszont a doxa-szó csak átható értelemben, azt jelentve, amit valaki gondol és nem azt, amit róla gondolnak, csak ily tartalommal válhatott volna a közösség mindent átfogó gondolkozásának, a közvéleménynek terminusává. Nem vált azzá. Ennek közvetlenebb politikai okai később még foglalkoztatni fognak; a nyelvieket a következőkben találom meg. Egy erősen kollektív szellemben érező és beszélő letűnt kornak emlékeit inkább mind homályosabbakká tette, mintsem erősítette a dezagregált idők nyelvhasználata, amely „látszattá" vékonyította a múlt biztos hitét, egyéni kétség tárgyának tüntette fel az egykor közös gondolatot. Most doxa ép úgy jelenthette az egyéni vélekedést, mint a társadalom valamely általános állásfoglalását; de ép ez nehezítette meg, hogy akár egymagában, akár valamely állandó jelző - kíséretében csakis az utóbbit képviselje. Ha Thukydides esetleges véleményharcról beszél (ég áyá>va vrjg őó§r]g : 2, 49), akkor csak a szövegösszefüggés világosít fel arról, hogy itt közvéleményszerüen kialakult nézetek állottak egymással szemben. Piatonnái és Aristotelesnél alkalomadtán megjelenik a „népvélemény" vagy a „sokaság nézete" kifejezés (fj rov őtjfiov őó^a: Arist. Pol. 1292a, 1. az értekezés mottóját; xá TOJV noXXÖJV őóyfima: Platón, Politeia 439 A, tréfásan ugyanitt C: al TOV tiEyáXov £q)ov öóíai); de a használat kivételes marad, ismétlések és átvétel útján nem válik terminussá, annál kevésbbé a gyakorlati élet jelszavává (a mire a platóni kifejezés a „sokaság" negatív jelzésű értékelése miatt nem is alkalmas). Ily összefüggésekben a doxa-szó különben sem egyértelmű. Anrfyira emlékeztet az athéni néphatározatoknak formulájára (é'őo^ETqjőrjfiqj), hogy igen sok esetben a szavazás által eldöntött népakaratnak és nem a közvéleménynek gondolatát kellett magában rejtenie (v. ö. TÓ őó^av %olg nXűooiv: Arist. Pol. 1921 b. 37; ő TI áv őó^rj xolg nAeíooi = u. o, 6 Ammonios szerint (jlEQl ÓfiOÍOJV ital ŐlCtyÓQOV ÁÉÍEüJV) ŐÓ^Ct a sokaság (tOJV JloXX&V) dicsérete; Y.XEOQ az intelligens embereké (t&V ÖTCOVÖaíOJV). Első lexicographikus kísérlet ez a közvélemény alanyait közelebbről meghatározni, il'etőleg egymástól megkülönböztetni.